Álmodd vászonra! fotópályázat

Itt van az ősz itt van újra….. mely bőven ad témát idén is a jó szemű fotósok számára. Hogy más is láthassa a fenséges októberi hajnalokon vagy a bús téli estéken készült képeket, a Nemzeti Geográfia Kft. egész évben tartó nagyszabású fotópályázatot hirdet amatőr fotósok számára. A meghirdetett fotópályázat pályázat célja, hogy értékeinket bemutatva alkossanak maradandót a részvevők.

A fotópályázaton bárki részt vehet, a fotókkal szemben formai követelményei – a minőség figyelembevételével – nincsenek. A legjobb kép alkotója szakzsűri ítélete nyomán díjazásban részesül, mely a nyertes alkotás 50×70 cm méretű vászonra nyomott változata.

A pályázat időtartama: folyamatos.

Talentum Blogger pályázat

Olyan bloggerek jelentkezését várjuk akik elsősorban társadalom, közélet, kultúra témakörben, magyar nyelven teszik közzé rendszeresen gondolataikat. Amennyiben más témával foglalkozol, de egyedülálló stílusod van úgy más szerzői művekkel is nevezhetsz. Nevezhetsz írott anyaggal, képpel, rajzzal, videóval vagy ezek kombinációjával is.

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. december 31.

Daylight Spaces 2012 - nemzetközi építészeti pályázat

A Kremsi Duna Egyetem Építés és Környezet Tanszékének elsődleges oktatási és kutatási tevékenységét képezi a minőségi építészet különböző szempontjainak ötvözése a fenntartható épületszerkezetek területén. A természetes fénynek az építészeti minőség terén elfoglalt, különleges szerepének hangsúlyozása végett hirdeti meg az egyetem immár harmadik alkalommal a „Daylight Spaces” elnevezésű nemzetközi építészeti pályázatot.

A mesterséges világítás sokszor túlzó és átgondolatlan használata miatt a természetes fény egyre inkább háttérbe szorul az épületekben - pedig kimeríthetetlen forrásként állandóan rendelkezésre áll, ráadásul teljesen ingyen van. A természetes megvilágítást kiemelten és érzékenyen kezelő tervezés lehetővé teszi a helyiségekbe bejutó fény számos pozitív hatásának kihasználását. Ezért szükséges újra és újra átgondolni, megérteni a fény és az építészet ősi, szoros kapcsolatát.

Az ingyenes regisztráció végső határideje: 2012. január 27.
Beadási határidő: 2012. február 3.

A Radnóti Miklós Színház Protokoll plakátpályázata

A Radnóti Miklós Színház plakátpályázatot hirdet Térey János: Protokoll című regénye színpadi változatának előadásához.

A pályázatra minden olyan kézzel vagy grafikai programmal készített plakátterv beadható, ami sem nyomtatásban, sem pedig elektronikus formában nem jelent meg sem internetes oldalakon, sem a nyomtatott sajtóban, és nem nyert díjat korábbi pályázaton.Ezen feltételeknekfolyamatosan fenn kell állniuk apályázat elbírálási határidejéig.

A  pályázat leadási határideje: 2011. november 30. vasárnap

Schwajda György drámapályázat

Schwajda György a magyar színháztörténet kiemelkedő alakja, megkerülhetetlen személyisége volt. Miközben példát adott színházvezetésből-színházépítésből, maradandó művekkel gazdagította a magyar drámairodalmat-mert hiszen igazi hivatása az írás volt.

Az elmúlt években általa vezetett Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft. a drámaíró Schwajda emlékét kívánja őrizni, és új magyar drámák születését kívánja elősegíteni, amikor nyílt egyfordulós pályázatot hirdet az alábbi feltételekkel:

Pályázatot nyújthat be bármely, a pályázat leadási határidejekor olyan nagykorú, természetes személy, aki számottevő, országos lapok vagy kiadók által publikált szépirodalmi munkássággal rendelkezik.

Műfaji megkötés: Mesejáték

A pályázat postai leadási határideje: 2012. február 1.

Pilinszky János: Ki és kit? - fotópályázat

A Bukaresti Magyar Diákszövetség meghirdeti első fotópályázatát bármely korosztályhoz tartozó amatőr és hivatásos fotósok számára.

A pályázat témája rendhagyó módon nagyrészt az alkotókra van bízva, ugyanis az alább olvasható Pilinszky János Ki és kit? című versről kell saját interpretáció szerint fotókat készíteni.

Lehet a vers részleteiből kiindulni, vagy az egész mű olvasása után kialakult hangulatot, képet lencsevégre kapni.

Leadási határidő: 2011. november 10.

Esszével Norvégiába

A Norvég Királyi Nagykövetség és az Ibsen Ház esszéíró pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára Nansen és Amundsen öröksége címmel.

Két jeles évfordulóról emlékeznek meg Norvégia szerte idén: 150 éve született Fridtjof Nansen és 100 éve hódította meg Roald Amundsen a Déli-sarkot. E kettős emlékév kiváló alkalom arra, hogy megemlékezzünk a két neves norvég felfedezőről és sarkkutatóról.

A Nansen-Amundsen emlékév alkalmából meghirdetett esszéíró pályázat célja, hogy minél többen megismerjék a sarkkutatás úttörőinek széleskörű munkásságát, mellyel nemcsak a norvég nemzetépítésben szereztek elévülhetetlen érdemeket, hanem a nemzetközi tudományos életbe is beírták a nevüket. Nansen diplomáciai és jószolgálati tevékenysége külön is figyelmet érdemel.

A pályázók szabadon választhatnak: Nansen és/vagy Amundsen öröksége. Arra vagyunk kíváncsiak, mi az üzenete ennek a két rendkívüli életútnak 2011-ben. Mit tenne vajon Nansen és Amundsen, ha kortársunk lenne? És nekünk vannak-e álmaink, amelyek megvalósításáért erőt, energiát nem kímélve, kételyt és félelmet nem ismerve képesek vagyunk küzdeni. Mi ösztökél minket ma arra, hogy új dolgokat fedezzünk fel vagy hogy segítsünk a bajba jutott rászorulóknak?
  
Beadási határidő: 2011. november 15-e éjfél

TÉR-KÉP makett-pályázat iskolák részére



FIGYELD MEG, ISMERD MEG ÉS TERVEZD ÚJRA A KÖRNYEZETED!

Az épített környezettel életünk minden másodpercében kölcsönhatásba kerülünk, mégis meglepően keveset foglalkozunk vele.

A pályázat célja hogy a gyerekek átélhessék a kreatív tervezés örömét, miközben komplex ismereteket szereznek mindarról, ami egy várost várossá tesz és megtanulják, hogy felelősséggel tartoznak az épített és a természeti környezetért, annak megóvásáért és átörökítéséért.

Ösztönözni szeretnénk a diákokat, hogy tudatosan és kritikusan szemléljék az őket körülvevő teret és dolgozzák fel közösen településük egy tetszőlegesen választott közterületét (ez lehet bármilyen tér, park, utcarész, stb.), megismerjék annak értékeit, felfedezzék hiányosságait és találják ki, hogy hogyan lehetne azt átalakítani úgy, hogy az ott élők érdekeit a leginkább szolgálja. Elképzeléseiket egy makett formájában jelenítsék meg.

Beküldési határidő: 2012. május 10.

Chachipe Map fotópályázat 2011

A Chachipe szó roma nyelven azt jelenti, hogy „igazság” vagy „valóság”, de egyben „jog”-ként is használatos. A Chachipe Map nemzetközi fotópályázatot meghirdető intézmények, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) és a Közép-Európai Egyetem (CEU) részeként működő OSA Archivum, azt várják Tőled, hogy fotók segítségével mutasd be a világodat, a valóságot, és azt, amit igaznak hiszel.

A Chachipe fotópályázat 2007-ben indult, amely 2009-ben a Chachipe Diák kiírással folytatódott. Az idei felhívás a roma kultúra földrajzi tagoltságát igyekszik kiemelni, a romákkal kapcsolatos történések, események „térképre való visszahelyezése” szimbolikus gesztus, amit a Map (Térkép) szó jelöl a verseny elnevezésében. Ha feltöltesz egy fotót és megadod a település nevét, ahol a fotót készítetted, az megjelenik majd a Chachipe Map oldalon található interaktív térképen. Idén a következő három témában küldhetsz be képeket:

Pályázati határidő: 2011. november 20.

A világ tetején - irodalmi pályázat

A Képkapu Egyesület irodalmi pályázata

A pályázaton Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven alkotó szerzők, kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű szépirodalmi alkotásokkal vehetnek részt. A kiírók lírai és prózai műveket egyaránt várnak. A pályázatra műfaji és témai megkötések nélkül várják az írásokat.

A nevezés feltételei:
- Egy alkotó maximum két lírai vagy prózai művet küldhet, a prózai művek maximális terjedelme 20 000 leütés lehet. A műveket szerkeszthető (Word illetve ODT) formátumban kell a kepkapu@gmail.com elektronikus levélcímre elküldeni. A pályaművek előtt kérjük minden esetben feltünteni a szerző nevét, címét, e-mail címét, illetve esetlegesen írói álnevét. Kérjük, hogy a levél tárgyában szerepeljen az irodalmi pályázatra való utalás.

- A nevezés határideje: 2011. november 25.
- A részvétel a pályázaton ingyenes.

Ingyenes megjelenési lehetőség pályakezdő alkotóknak a Budapesti Karácsonyi Vásáron!

Pályakezdő kézművesek, iparművészek, népművészek, figyelem!

A BTDM Nonprofit Kft. ingyenes megjelenési lehetőséget kínál pályakezdő alkotóknak a Budapesti Karácsonyi Vásáron! A Vásár teljes ideje alatt hetente két kezdő kézműves árulhatja portékáit a Vörösmarty téren, mely által összesen tizenkét tehetséges fiatal kap bemutatkozási lehetőséget.

Jelentkezni egy gondosan összeállított pályázati csomaggal lehet, mely az alábbi elemekből  áll:
  •  Rövid szakmai önéletrajz
  •  5-10 db fénykép, mely bemutatja az alkotásokat (lehet egyéni és csoportfotó is) és születésük módját, helyét
  •  Részletes terméklista a Vásáron árusítani kívánt alkotásokról
A jelentkezés határideje: 2011. november 7.

XVI. Jászkun Fotószalon - pályázat

Pályázatot hirdetnek a XVI. Jászkun Fotószalonon való részvételre amatőr és hivatásos fotósoknak. 

A XVI. Jászkun Fotószalon szervezői pályázatot hirdetnek amatőr és hivatásos fotósoknak a szalonon való részvételre. A pályázaton csak a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyében, illetve Pest megyének és Budapestnek a Dunától keletre lakó fotósai vehetnek részt. A szalonra 2008. január 1. után készült, és korábbi megyei pályázatokon még nem szerepelt képeket várnak. A legjobbnak ítélt alkotásokból 2011. november 26-án nyílik kiállítás, amely év végéig tekinthető meg Szolnokon.

Pályázati határidő: 2011. november 7.

DAAD ösztöndíjak Németországba

Szeretne ösztöndíjjal Németországban tanulni vagy kutatni? Érdeklődik a németországi egyetemek és főiskolák iránt? Szeretné ismereteit és német nyelvtudását elmélyíteni? Nyitott új tapasztalatokra és barátokra? Akkor itt a kiváló lehetőség, 2011. november 15-ig lehet pályázni a DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst) németországi ösztöndíjaira.

A DAAD németországi ösztöndíjak széles választékát kínálja a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 3-4 hetes nyelvi és országismereti haladó nyári egyetemi tanfolyamtól egy mesterképzésen át a doktori képzés ösztöndíjáig.  A kiváló képzések, a személyes élettapasztalat haszna, a jobb nyelvismeret és a plusz pontok a további karrier számára, ezt kínálják a német felsőoktatási intézmények.

Pályázati határidő a 2012/2013-as tanévre 2011. november 15.
 

Barcsay Jenő Alapítvány felhívása

A Barcsay Jenő Alapítvány nyílt felhívással fordul fiatal, pályakezdő festőművészekhez, hogy jelentkezzenek az 1990 óta évente meghirdetett Barcsay-díj elnyerésére.

Az alapítvány létrehozásához Barcsay Jenő festőművész testvére, Erzsébet tett közérdekű felajánlást. Ennek célja, hogy erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a magas színvonalú alkotói tevékenységet folytató pályakezdő festőművészeknek, akiknek munkássága őrzi és továbbviszi Barcsay Jenő szellemi örökségének értékeit.

A BARCSAY-DÍJ ELNYERÉSÉRE TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE:
2011. november 1.

Innováció formába öntve

AZ IVG Hungary Kft. PÁLYÁZATA KÖZTÉRI SZOBOR ALKOTÁSÁRA

"Innováció formába öntve"

Az IVG Hungary Kft. a Magyar Képzőművészeti Egyetem támogatásával pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy a fiatal alkotóművészeket támogatva olyan köztéri szobrot, installációt hozzon létre, amely méltó helyet foglal majd el az Infopark irodapark területén.

1. A pályázat témája: IVG Hungary Kft, jelentős ingatlanfejlesztő vállalat, az Infopark üzemeltetője. Az Infopark Közép-Kelet Európa első innovációs és technológiai parkja, elsősorban az informatika, a telekommunikáció és a softwarefejlesztés képviselőinek progresszív központja.
A pályázat célja olyan szobor, illetve installáció megalkotása, amely kapcsolódik ehhez a tematikához, tükrözi az Infopark szellemiségét, így méltó helyet foglal majd el az irodaparkban.

A megvalósítás helye: Infopark, Neumann János u. 1, 1117 Budapest

Pályázati tervek benyújtásának határideje: 2011. december 1. 24.00 óra


Borsodi Söralátétvers - Irodalmi pályázat

A MIG-ráció Kft. irodalmi pályázatot hirdet "Borsodi Söralátétvers" címmel. A pályázatra bármely, 18. életévét betöltött magánszemély nevezhet magyar nyelvű írásművével. A pályázat támogatója a Borsodi Sörgyár Kft.

A pályázatra a következő kategóriákban várják az alkotásokat:
Söralátétvers: Kötetlen téma, maximum 6 versszakos alkotás, melynek formai követelménye a 4. pontban kerül meghatározásra. A 6 versszak alkothat egyetlen verset vagy 6 egyversszakos verset is. A 6 versszak közül minimálisan 2-nek a sörrel, sörözéssel kapcsolatosnak kell lenni.
Borsodi söralátétvers Témájának kapcsolódnia kell a Borsodi sör, vagy a Borsodi Sörgyár Kft. következő márkáihoz, márkáinak egyikéhez:
- Borsodi Búza, - Borsodi Bivaly, - Borsodi Borostyán, - Borsodi Sör, - Borsodi Friss, - Borsodi Poló

Benyújtási határidő: 2011. december. 18. 23:59:59

"Otthonom az erdő" - rajzverseny gyerekeknek

Az Ipoly Erdő Zrt. „Élőhelyek megőrzése és rekonstrukciója az Ipoly Erdő Zrt. Közép-Magyarországi erdészetei területén” című projekt keretében rajzversenyt hirdet, „Otthonom az erdő” címmel, óvodás és általános iskolás gyermekek számára.

A pályázat témája: A gyermekek alkotásain keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet az erdei élőhelyek megőrzésére. Az erdő rengeteg élőlény számára jelent védelmező lakóhelyet, élőhelyet, táplálékforrást.

Beérkezési határidő: 2011. november. 14.

Utazás a világ körül - 2012 - fotópályázat

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége - együttműködve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal - ismét meghirdeti nemzetközi fotópályázatát Utazás a világ körül címmel. 

A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. A nyilvános szerepléssel járó sikerélmény pedig ösztönzést adhat a fényképezőgép tulajdonosokat arra, hogy a jövőben ne csak privát célra készítsenek utazásaikról emlékképeket, hanem a közönségnek is. Ez az út vezethet el a tudatos képalkotásig, amikor már nem a véletleneken múlik egy-egy jól sikerült felvétel. Exponálás előtt tehát érdemes válaszolni arra, hogy mit, hogyan, mivel és miért örökítünk meg utazásunk során. 

A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű.

A fotók beküldésének határideje: 2012. január 10-én 24.00.

Aranytoll 2012

A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy Aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett, elsősorban nyugdíjas kollégáknak, életművük elismeréseként.

Az aranytollakat az e célra létrehozott bizottság javaslata alapján az Elnökség évente egy alkalommal ítéli oda. A MÚOSZ életműdíjának tekinthető elismerést hagyományosan a Magyar Sajtó Napján, március 15-én adják át.

A javaslatokat kérjük legkésőbb 2012. január 13-ig eljuttatni a MÚOSZ Aranytoll Bizottság részére.

Horvátország képekben

Belváros-Lipótváros Horvát Kisebbségi Önkormányzat 2012-re meghirdeti digitális fotópályázatát "Horvátország képekben” címmel.

A pályázat célja, hogy a horvátországi utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék, és a zsűrizett pályamunkák minél szélesebb körben fotókiállítások keretében bemutatásra kerüljenek Magyarországon és Horvátországban egyaránt.

Azokat a felvételeket várjuk, amelyek az elmúlt öt esztendőben Horvátországban készültek. Ezekből - kellő mennyiség és minőség esetén vándorkiállításokat tervezünk Horvátországban és Magyarországon, illetve kellő támogatottság esetén fotóalbumot jelentetünk meg.


A fotók beküldésének határideje: 2012. február 28.

Erdély arcai - fotópályázat

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum "Erdély arcai" címmel fotópályázatot hirdet.

Fotópályázatunk célja, hogy a régióval kapcsolatos információink körét mindazokkal az élményekkel, gondolatokkal, történekkel, fotókkal bővíthessük, amelyekkel Önök gazdagodtak erdélyi kirándulásuk, útjaik során. Pályázatunkra azoknak az amatőr fotósoknak a képeit várjuk, akik az elmúlt 3 évben, Erdélyben járva készítettek fényképeket. A fotók mellé rövid történeteket, leírásokat is várunk, ahol arról mesélnek, hogy az adott fotó, a megörökített pillanat miért volt fontos az Önök számára.

Szeretnénk ha, a mi kutatómunkánk nyomán kialakuló Erdély kép mellé az ÷Önök élményei, gondolatai által kirajzolódó Erdélyt is odailleszthetnénk és megmutathatnánk, hogy milyen árnyalat gazdag, milyen sokarcú, sokszor ellentmondásos ez a vidék.


Fotók és hozzá kapcsolódó történetek beküldési határideje: 2011. november 4.

Poéták 2011

Az Éden Művészeti Hálózat Poéták 2011 címmel pályázatot hirdet.
A verspályázat témája kötetlen, tehát bármilyen verssel lehet nevezni!
A versenyre 18 éves kortól nevezhetnek az amatőr, elismerésre és megmérettetésre vágyó, alkotószellemű versírók a világ bármely pontjáról.
Ezúttal kötettel rendelkező költők is pályázhatnak!!
A pályázaton a zsűri tagjainak családtagjai nem vehetnek részt!!

Nevezési határidő: 2011. november 10. 23. óra 30 perc

Mutasd meg, hogy LÁTSZ! Fotópályázat

Itt az ideje, hogy maradandót alkoss, – vagy ha már megtetted, akkor megoszd másokkal és bezsebelj egy kis elismerést, – na és persze néhány díjat is!
Küldd el nekünk legjobb fotódat, – vagy akár többet, (max. hármat), – képaláírással vagy egy rövidebb történettel együtt, – ahogy szeretnéd – melyet felteszünk Facebook oldalunkra (www.facebook.com/adsideracsoport). A legtöbb szavazatot kapott fotókat („tetszik jel”) díjazzuk.

beérkezési határidő: 2011. október 30. 

A világ, amelyben élek – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola riportversenye

Középiskolás vagy? Érdeklődsz a nyomtatott vagy az online újságírás iránt? Megmutatnád a világod? Akkor jelentkezz a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola „A világ, amelyben élek” (címmel meghirdetett) riportversenyére!

Mivel nevezhetsz?
  • szöveges riporttal vagy
  • multimédiás riporttal, amely készülhet mobiltelefonnal, kamerával vagy fényképezőgéppel
arról, Te hogyan látod a generációd mindennapjait, életét, vagy a mai Magyarországot.

Beadási határidő: 2011. december 19.

Digitelló rajzpályázat 2011, 3 - 14 évesek részére

2011 tavaszán új pályázatot írtunk ki. A www.digitello.eu oldalon található mesék alapján (Pálnagy László: Digitelló Holli-Bolliában és Pálnagy László: Digitelló Hómolypumpiában) várunk számítógépes technikával készült mesejeleneteket.

A rajzokat bármelyik rajzoló programmal készíthetitek. A fájlméret 2 MB alatti legyen. A két on-line mesében (ill. az oldalról letölthető pdf formátumú mesekönyvekben) lévő illusztrációk másolatai vagy azok átdolgozásai nem vesznek részt a pályázatban. Természetesen a részbeni hasonlóság már nem kizáró ok. Kézi rajzokat is elfogadunk beszkennelve vagy más módon digitalizálva. Ezek ne legyenek nagyobbak A/4 méretnél.

ÚJ beküldési határidő: 2011. december 31.

A pénz nem vész el csak átalakul! alkotói pályázat

„Nem vész el, csak átalakul! Adj új értelmet a pénznek” mottóval a Hybrid Art Management az MNB támogatásával nyílt alkotói pályázatot hirdet. Természetes tény, hogy egzisztenciális stabilitá­sunk megteremtésének egyik fő eszköze a pénz. A mindennapokban viszont csak ritkán gondolko­dunk el azon, hogy a pénz a maga fizikai valójában mennyire sérülékeny. A Magyar Nemzeti Bank folyamatos ellenőrzés alatt tartja a papírpénz minőségét, és a nehezen felismerhető, valamint a sérült bankjegyeket kivonja a forgalomból, majd bezúzza azokat. A bezúzás azonban még nem a használat végső fázisa! Az 1 mm-es papírfecniket ugyanis téglányi tömbökbe préselik, s az így létre­jött pénzbrikettek legnagyobb része pályázat útján kiválasztott közhasznú és kiemelkedően közhasz­nú szervezetekhez jut el, akik fűtőanyagként hasz­nosítják a préselt tömböket.

Jelen pályázat célja a bezúzás után létrejövő pénzbrikettek kreatív felhasználási és újrahaszno­sítási módjainak felfedezése a művészi és alkotói fantázia segítségével. Ezért a pályamunkák köz­ponti elemét a pénztéglák újraértelmezése képezi, de műfaji megkötések nélküli koncepciókban má­sodlagos anyagok is felhasználhatóak.

A pályázatok leadásának határideje: 2011. december 31.

Az UNESCO videopályázata

Videopályázatot hirdet fiataloknak az UNESCO Az én nyilatkozatom a kulturális sokszínűségről címmel.

Az UNESCO videopályázatot hirdet a Kulturális Sokszínűség Egyetemes Nyilatkozatának 10. évfordulójához kapcsolódóan My Declaration On Cultural Diversity (Az én nyilatkozatom a kulturális sokszínűségről) címmel. A pályázatra 18 és 24 év közötti fiatalok legfeljebb 90 másodperces alkotásait várják.

Pályázati határidő: 2011. november 2. 

Tótkomlós záridőben – fotópályázat

A pályázat célja: Tótkomlós felfedezése, fénnyel írott szellemtárának megalkotása
Minden megörökíthető, ami “a Kárpát-medence kellős közepén” fekvő kisváros örökségét, értékeit jeleníti meg: közösségünk hagyományai, arcai, tárgyai, a város épületei, építményei, enteriőrök, utcaképek, temetők, a Száraz-ér völgyének partjai, kiöntései, növény és állatvilága, a városszéli puszták, mezőgazdasági és ipari emlékek. A település napos és árnyoldala és bármi más, ami a róla alkotott kép által válik önmagán túlmutatóvá, illetve ami választ ad arra a kérdésre, hogy miért lehet szeretni Tótkomlóst. A helyszín kötöttsége és a tematika kötetlenségének kettőssége jelenti a kihívást a látó/látogató szemek számára.

A fotók beküldési határideje: 2011. december 31.

Bevándorlók, mellettünk – blogger pályázat

Rengeteget hallunk róluk, mégis alig tudjuk, hányféle országból kelnek emberek útra Magyarország felé. Miért jönnek hozzánk? Hogy érzik magukat? Milyen az emberek hozzáállása? Mutatsd be a Te szemszögedből!

Írd meg személyes élményedet, véleményedet a magyarországi bevándorlókról, így különösen a tíz legnagyobb népcsoportról (ukrán, szerb, kínai, izraeli, orosz, amerikai, iráni, vietnámi, török, iraki). Hogyan látod a helyzetüket? Mit tehetünk a jobb beilleszkedésükért? Mit tanulhatnánk tőlük? A blogbejegyzéseddel értékes utazási utalványt nyerhetsz! A legnépszerűbb bejegyzés szerzője 100 ezer forint értékű utalványt kap, a 2. és 3. helyezett pedig 30 ezer és 20 ezer forintért utazhat majd.

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. november 30.

Tervezz te is űrkísérletet!

Tervezz kísérletet, amit utána végrehajtanak majd a Nemzetközi Űrállomáson. A NASA és a Youtube közös pályázatot hirdettek 14 és 18 év közötti diákoknak. A nyertes pályázók kísérleteit 386 kilométeres magasságban igazi űrhajósok végzik majd el, és mindent élőben közvetítenek.

Lehet, hogy épp te vagy az a szerencsés tizenéves, akinek a tudományos kísérletét végrehajtják majd a Nemzetközi Űrállomáson.

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével ugyanis bejelentette a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat ki is próbálják az űrben. Ezekből az angol nyelvű videókból sok minden kiderül:


pályázati határidő: 2011. december 7.

FÉNYKÉPEZŐGÉPPEL ANDREA PALLADIO NYOMÁBAN

A lőkösházi Vásárhely-Bréda Kastély fotópályázatot hirdet „Fényképezőgéppel Andrea Palladio nyomában” címmel.Ez a fotópályázat a Bréda Kastély teljes külső és belső felújítása alkalmából kerül meghirdetésre.Célja összegyűjteni az Olaszországban található Palladio által tervezett, valamint a világban található palladieszk épületek fotóit.
A legszínvonalasabb fotók készítői meghívást kapnak a Bréda Kastélyban tartandó ünnepélyes díjátadó rendezvényre, alkotásaikat Palladio és követői munkásságát bemutató albumban, illetve a kastély területén időszaki kiállítás keretében tekinthetők meg.

Határidő: 2012. március 31. (várható eredményhirdetés: 2012. május)

Alkotói pályázat - hulladékból

Kreatív alkotói pályázatot hirdet a Harmónium Egyesület "Alkoss valamit hulladékból!" címmel.

Az alkotások alapanyaga bármi lehet, ami másodnyersanyag, vagy hulladék. Az alkotások témája, funkciója is tetszőleges. Magánszemélyek pályázhatnak, kiemelten a 6-18 éves korosztály.

A pályázat célja a lakossági hulladékcsökkentés elősegítése, illetve a tudatosabb vásárlásra és energiafogyasztásra irányítani a figyelmet. Maga a pályázat is ökotudatosan valósul meg, mivel az elkészített alkotásokról elegendő csupán egy fotó eljuttatása a kiíróhoz.


Leadási határidő: 2011. december 10.

Építsünk menhelyet a Buksikért!

Szervezetünk több mint 9 hónapja működteti, önkéntes alapon Balmazújvároson elhelyezkedő menhelyét. A több mint 9 hónap alatt közel 130 kutyusnak tudtunk biztos menedéket nyújtani. A telephely adottságai embert próbálóak, csak néhányat említve a sok közül: áram nincs, kennelsor csak egy van, másik két régi omladozó épületben vannak még elhelyezve kutyusaink. 

A pályázat célja, a menhely állapotának javítása, kennelek, emberi és állatok tartására alkalmasabb építmények létrehozásával.

Határidő: 2011. október 31.

smART pályázat – a Vodafone Magyarország és a Printa Budapest közös kreatív pályázata

Alkoss, Rajzolj, Szabj Át! Nyilvános kreatív tervezői pályázat. A smART pályázat a Vodafone Magyarország és a Printa Budapest közös kreatív pályázata, mely a Vodafone új üzletének kialakításába von be fiatal tehetséges tervezőket.

A pályázat célja : A Vodafone közeljövőben megnyíló új üzlete számára üzlet-arculati díszítő elemek, műalkotások és mobilkommunikációs kiegészítők megtervezése fiatal tehetséges kreatív pályázók által.

A pályázat kategóriái

1. Design munkaruha tervezése a Vodafone új üzletében dolgozók részére
2. Képzőművészeti alkotások, illusztrációk, képek, kollázsok készítése a Vodafone üzlet LCD felületeinek díszítésére
3. Mobilkommunikációs design kiegészítők tervezése, kizárólag az üzletben történő értékesítésre
A pályázat benyújtásának határideje:  2011. október 25.

Tervezz valami izgalmasat egy új bevásárlóközpontba!

A WING Zrt. vezető magyar ingatlanfejlesztő cég és a MOME line pályázatot hirdet a MOME diákjai és végzett hallgatói számára. Tervezz egyedi műalkotást vagy látványosságot a XII. kerületben az Apor Vilmos téren most épülő Hegyvidék Központ bevásárlóközpontba! A cél kreatív, látványos, egyedi elképzelés, amely lehet statikus vagy mobil műalkotás, ami alkalmas a gyermekek és a felnőttek figyelmének felkeltésére. Használhatsz természetes és mesterséges anyagokat, élő és élettelen környezetet, technikai eszközöket, valamint ezek együttesét is. Lehet ez egyetlen alkotás, vagy több mű összessége, kompozíciója is.

Beadási határidő: 2011. november 6. vasárnap éjfél

Nem teljes, mégsem hiányos - irodalmi pályázat

A Pozitív sokk közhasznú egyesület "Nem teljes, mégsem hiányos" címmel hirdet irodalmi pályázatot!

A pályázaton részt vehet bármilyen fogyatékkal élő személy, illetve hozzátartozója.

Az egyesület belföldről és külföldről egyaránt vár magyar nyelvű irodalmi műveket. A korosztály nem korlátozott. Az egyesület azt szeretné:
- bármilyen fogyatékkal élő személy vagy hozzátartozója segítsen minél több információt átadni, arról, hogy milyen, ha valaki "Nem teljes, mégsem hiányos" és
- erről gondolataikat vagy történetüket megosztanák velünk és mindenkivel.


A pályaműveket 2012. január 20. éjfélig várják.

Fess libát!

Fess libát! Márton-napra (hátha megveszi Döbrögi). Utcaművészeti pályázat Márton napon a köztereken megjelenő libaszobrok megfestésére.


A pályázat keretében 8 liba festésére keresünk művészeket. A libafestők kiválasztása a beadott tervek alapján történik, ezeket kérjük síkban kiterítva és látványrajzon is szemléltetni a mellékelt libamodell alapján. a tervekhez néhány mondatos koncepció leírást is várunk. Maximum két fős csoportok jelentkezését várjuk libánként. A pályáaműveket emilben kérjük, legfeljebb 5MB méretben.

Beadási határidő: 2011. október 20.

Alkotói ösztöndíj - három hónap Mariborban

Open Call for Artist in Residency GuestRoomMaribor

Röviden összefoglalva:
Művészeti irányzattól függetlenül várnak jelentkezőket - performansz, zene, vizuális alkotások, multimédia, báb, utcai színház, tánc, irodalom, miegymás - akik nyitottak a helyi élettel való együttműködésre is.

Mindezt minimum 1, legfeljebb 3 hónapos tartózkodással Mariborban, Szlovéniában, ingyenes szállással, utazási és anyagköltség támogatással, ösztöndíjjal.

Jelentkezési határidő: 2011. október 20.

solidThinking Design Competition 2011

A solid Thinking design versenyre solidThinking 8.5 -tel készített és / vagy ez által ihletett kreatív alkotásokkal lehet nevezni, ha 18 évnél idősebb főiskolai vagy egyetemi hallgató vagy. 

Kreativitás, eredetiség, a hatékonyság, a megvalósíthatóság és a prezentáció hatékonysága - néhány kulcsfontosságú tervezési szempont, melyet a jutalmazni szándékoznak.  

Kategóriai megkötés nagyjából nincs, de olyat kell tervezni, mely valami problémára jelent megoldást, az alábbi témakörökben: fogyasztási cikkek, elektronika, bútor, ékszer / divat, orvosi, csomagolás, játékok. Segítségnek minden pályázó diák egy november 30-áig érvényes licensszel rendelkező solidThinking Inspired programot kap, melyhez a verseny oldalán kell regisztrálni.

Jelentkezési határidő: 2011. november 30.

Álmodj egy éttermet! - Designpályázat fiatal építészeknek

A konyhatechnológiával és belsőépítészettel foglalkozó Coninvest idén ősszel meghirdeti első designpályázatát. A számos étterem technológiai és beltéri tervezőjeként ismert konyhastúdió célja a fiatal tehetségek felfedezése és szakmai támogatása.

A ’Restaurant Design’ pályázat azoknak a fiatal, valamelyik hazai intézményben tanuló tervezőknek szól, akik tehetségüket és friss tudásukat már a tanulóévek alatt is szeretnék megmutatni. A pályázók feladata egy min. 100 m² területű étterem tervezése 40 m² terasszal és melegkonyhás funkcióval. A benyújtott pályázatok mindegyike megtekinthető lesz a Coninvest honlapján, így a közönség is értékelheti a beérkezett munkákat.

Jelentkezési határidő: 2011. október 14.
Leadási határidő: 2011. november 15.

Cardboardia építészeti, dizájn- és szobrászati pályázat

Negyedik alkalommal hirdetik meg a Cardboardia építészeti, dizájn- és szobrászati pályázatot. 

Government Order (Kormányrendelet) címmel hirdetik meg negyedik alkalommal a Cardboardia építészeti, dizájn- és szobrászati pályázatot. A következő kategóriákban várják a pályázatokat: állami épületek és építmények; kis építészeti formák és terméktervezés; valamint interaktív tárgy a tudomány témájában.
              
Cardboardia is an international project, working on the creative community development and running different cultural and social events. The main of them is Cardboardia Materialization organized on the regular basis in different cities of Russia and Europe.

Pályázati határidő: 2011. október 21.

Metro station 20: metróállomás Szófiában, építészeti tervpályázat

Sofia Municipality and Sofia Architecture Week invites all architects to participate in a competition for preliminary architectural design of Metro station 20 in Sofia, Bulgaria. The project should be a proposal for a comprehensive sustainable architectural concept for the metro station and the public space above it.


It should be designed according to the specific requirements of the underground rail transport system as well as the contemporary principals of urbanism. The authors of the project that wins first prize will enter into an agreement with Sofia Municipality and Metropolitan EAD for commissioning the working documentation for this project.
 
Jelentkezési határidő: 2011. December 9.

Közösségi művészet - cikkíró pályázat

Cikkíró pályázatot hirdet Különszám: a közösségi művészet címmel az IJETA. 

Az International Journal of Education through Art (Művészeti Oktatás Nemzetközi Folyóirat, IJETA) cikkíró pályázatot hirdet Special Issue: Community Art (Különszám: a közösségi művészet) címmel. A pályázatra olyan cikkeket várnak, amelyek egyebek mellett a következő kérdésekre keresik a választ: Melyek a közösségi művészet megkülönböztető jegyei?; Milyen a közösségi művészet, és hogy zajlik?; Melyek a közösségi művészet előnyei?

Pályázati határidő: 2012. január 31.


Novemberben újra Akusztikus Tehetségkutató Verseny!

A nagy érdeklődésre való tekintettel 6 hónap elteltével ismét akusztikus verseny lesz a Gőtében, ezúttal nem a tavaszt, hanem az őszt búcsúztatjuk. Újdonság, hogy nem csak szóló, hanem duók jelentkezését is várjuk két kategóriában. A feltételek amúgy hasonlóak a tavaszi megmozduláshoz. A zenészek akusztikus vagy elektroakusztikus hangszereken játszhatnak.

Az első kategóriába instrumentális, szöveg nélküli zenékkel lehet benevezni, míg a második kategóriában fontos szerepet kap az ének és a saját dalszöveg, magyar nyelven. Minden fordulón 3-3 számot várunk az előadóktól. 

Jelentkezési határidő: 2011. november 1.

Tervezz arculatot a 2012-es Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napoknak!

A Pszichodiák Alapítvány pályázatot hirdet a tizenhatodik Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok (2012. április 13-15.) arculatának és honlapjának megtervezésére.

A Pszinapszis egy 3-4000 fős látogatottságú, kizárólag önkéntes diákok által szervezett országos rendezvény, melynek célja pszichológiai ismeretek népszerűsítése és egy alternatív szabadidős program nyújtása a szakmabeli és az érdeklő laikus közönség számára.


Leadási határidő: a postára adás határideje 2011. október 22. éjfél

VI. Nemzetközi Arte Laguna Képzőművészeti Díj

Az olasz Studio Arte Laguna művészeti egyesület és a MoCA (Modern Contemporary Art) együttműködésének eredményeképpen hatodik alkalommal hírdeti meg képzőművészek számára a nemzetközi Arte Laguna díját.

Az összesen 170 000 euró értékű díjakra az alábbi öt kategóriában lehet pályázni: Festészet, Fotóművészet, Szobrászat, Performansz és Virtuális Művészet.

A díj továbbá lehetőséget nyújt egy csoportos kiállításra Velencében és más kiállításokra kortárs művészeti galériákban, illetve részvételt művészeti rezidenciákon és megjelenést a hivatalos katalógusban.

Jelentkezési határidő: 2011. november 11.

Creative Divergents – Winter 2011 Showcase

Egy igen szabad pályázatot írt ki a Creative Divergents nevű szerveződés, amely leginkább egy online galéria-verseny-kísérlet-kreatív hálózatként tekint magára.

Pályázni lehet: szürrealizmus, minimalizmus, absztrakt, dokumentálás, társadalmi kommentek, anime, graffity, fotó, grafika, festészet, szobrászat, fém, fa, műanyag, performance, video, rajz, gazdaság, erotika, koncepciók, installáció, design... a lényeg, hogy azt csinálsz amit akarsz, szeretsz, és ezt oszd meg másokkal is.

A legjobbak pénzdíjt,  nyomtatott megjelenést nyernek, valamint az összes alkotás megtekinthető marad online galériájukban, egy minimális 5$ regisztráció ellenében, amiért 3 képet tölthetsz föl. Egyébként nincs mennyiségi megkötés. se.

Határidő: 2011. december 15.

„Egy flekk energia” – Az ENERGIAKLUB pályázata újságíróknak

Energiahatékonyság – energiatakarékosság. Két olyan fogalom, amely amennyire fontos legalább annyira mostohán kezelt a magyar médiában. Pedig kevesebb áram felhasználásával, vagy hatékonyabb energiafelhasználással, így például otthonaink jobb hőszigetelésével, vagy fűtésrendszerünk korszerűsítésével egy család már jelentős összeget takaríthat meg. Egy beszédes adat: ha a hazai lakóházak átesnének a szükséges korszerűsítéseken (szigetelés, nyílászárók, fűtés), ezzel éves szinten akár 128 PJ energiát lehetne megtakarítani – ez Magyarország éves energiafogyasztásának körülbelül egytizede!

Hogy mi lehet az oka, hogy a téma ennyire „népszerűtlen”? Talán mert minden, ami az energiával kapcsolatos annyira bonyolult, helyenként túlságosan tudományos is, hogy nehéz róla érthetően írni. Talán az újságíróknak túl sok idejét veszi igénybe, hogy a számtalan forrásból összegyűjtse a szükséges információkat. Vagy talán egész egyszerűen azért, mert a téma eddig még nem került a sajtó érdeklődési körébe.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. január 3. kedd, 12:00

Best of nyár - fotópályázat

Még tart a nyári hangulat! A nyári élményeidről készült fotók közül válaszd ki azt, amelyik a legérdekesebb, legemlékezetesebb volt és küldd el nekünk most! Honlapunk célja elsősorban a kamaszok egészségével, életmódjával kapcsolatos hiteles információk átadása, nemcsak szakembereknek, hanem nektek, kamaszoknak is.

Egy kamaszokról a kamaszoknak szóló nyári pillanatképpel, amely visszaadja a nyár igazi hangulatát számodra most akár egy fényképezőgépet vagy karkötő-pendrive-ot is nyerhetsz! Töltsd fel a képeid egy on-line tárhelyre és küldd el a linkjét, a neved, az info@tinivagyok.hu címre. A http://www.facebook.com/TiniVagyok oldalra feltöltött képek közül az oldal látogatói választják ki a legjobbakat. A nyertes képekből kiállítást tervezünk Kamaszambulanciánkon.

A pályamunkák beadási határideje: 2011. október 20.

Az NKA pályázata alkotói támogatásra

Pályázatot hirdet az NKA Népművészeti Szakmai Kollégiuma alkotói támogatásra. 

A Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Szakmai Kollégiuma pályázatot hirdet a 2011. november 1. és 2012. május 1. közötti időszakra a népművészethez kapcsolódó, a néphagyományból táplálkozó táncos, zenei, kézműves és írásbeli alkotások megszületésének támogatására. A vissza nem térítendő támogatásra új koreográfiák, népzenei művek, önálló folklórműsorok, kézműves alkotások, tárgyegyüttesek, valamint magas színvonalú ismeretterjesztő vagy tudományos írásművek tervezetével pályázhatnak magyarországi és határon túl élő egyéni alkotók. Az elnyerhető támogatás összege legfeljebb 400 ezer forint. A támogatásra szánt keretösszeg 15 millió forint.

Pályázati határidő: 2011. november 4.