Tervezz te is űrkísérletet!

Tervezz kísérletet, amit utána végrehajtanak majd a Nemzetközi Űrállomáson. A NASA és a Youtube közös pályázatot hirdettek 14 és 18 év közötti diákoknak. A nyertes pályázók kísérleteit 386 kilométeres magasságban igazi űrhajósok végzik majd el, és mindent élőben közvetítenek.

Lehet, hogy épp te vagy az a szerencsés tizenéves, akinek a tudományos kísérletét végrehajtják majd a Nemzetközi Űrállomáson.

A YouTube az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val és több más partnerével ugyanis bejelentette a YouTube Űrlaboratórium létrehozását. Ebben 14 és 18 év közötti diákok tervezhetnek kísérleteket, amelyek közül a legjobbakat ki is próbálják az űrben. Ezekből az angol nyelvű videókból sok minden kiderül:


pályázati határidő: 2011. december 7.


A két nyertes pályázatban javasolt kísérleteit 386 kilométeres magasságban végzik majd el úgy, hogy azokról a videomegosztó portál élő közvetítést ad.

A verseny célja, hogy a diákokat közelebb vigye a természettudományokhoz, a mérnöki munkához és a matematikához, valamint segítse kreativitásuk és analitikai készségük kibontakozását.

A YouTube parnere a NASA mellett az európai és a japán űrügynökség, a Space Adventures nevű űrturisztikai vállalat, valamint a Lenovo számítástechnikai cég is.

2 perces videóitokat december 7-ig tölthetitek fel a versenyt meghirdető portálra. Legfeljebb három kísérlettel pályázhattok. Az első kör eredményhirdetése 2012. január 3-án lesz, amikor hatvan kísérletet juttatnak tovább a végső megmérettetésbe. A bírálók között olyan nagy nevek is vannak, mint Stephen Hawking asztrofizikus.

További információ: http://www.youtube.com/SpaceLab



.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése