A Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss
Hús rövidfilmes fesztivált - immár nemzetközi versenyprogrammal
egészítve ki a hazai szemlét. A négynapos fesztivál március 27-től 30-ig
tart, a szakmai események mellett koncertek, bulik, illetve egyéb
kulturális programok is várják a filmeseket és a moziszerető közönséget.
A legjobb magyar rövidfilmes 100 000 forintos pénzdíjat nyer.
A nevezés határideje: február 20.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FILM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FILM. Összes bejegyzés megjelenítése
Filmpályázat fiatal filmkészítőknek
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. filmpályázatot hirdet fiatal (30 év alatti) filmkészítők részére! Az OHÜ kiemelt célja a hulladék keletkezésének
megelőzése, és az ezzel kapcsolatos környezettudatos nevelés. Ennek
érdekében tematikus tudatformáló projekteket indít, melyek közt kiemelt
helyen szerepel jelen felhívás témaköre.
A pályázóknak nem kevesebbre kell vállalkozniuk, mint egy olyan sorozat koncepciójának elkészítésére és pilotepizódjának megalkotására, amely
- a 15-25 éves korosztályt szólítja meg;
- a hulladékok keletkezésével, gyűjtésével, feldolgozásával, környezetre gyakorolt hatásával, vagy hozzá kapcsolódó emberi magatartással foglalkozik, oly módon, hogy a témához kapcsolódó meghökkentő összefüggésekre, érdekességekre, a mindennapok során nem érzékelhető, megérthető tényekre világít rá, városi hulladékos mítoszokat cáfol meg;
- az epizód legfeljebb 10 perc hosszúságú;
- kellő tudományossággal támasztja alá a bemutatott információkat;
- ugyanakkor hangvétele fiatalos, lendületes, "trendi", a korosztály számára befogadható, fogyasztható, érdekes.
Az első helyezett 150 000 Ft, a második helyezett 100 000 Ft, a harmadik helyezett 50 000 Ft pénzjutalomban részesül, továbbá a legrátermettebb résztvevőknek a zsűri felajánlja a sorozat elkészítésében való közreműködést.
A pályaművek benyújtásának határideje: 2014. február 10.

BIG Filmfesztivál
A fesztiválra 10-30 év közötti természetes személyek
nevezését várjuk 10 percél nem hosszabb filmmel vagy filmekkel. A
filmekre vonatkozóan téma- és műfaji megkötés nincs, korábbi BIG
Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő filmet azonban nem lehet
nevezni.
A nevezés a fesztivál honlapján - http://www.bigfilmfesztival.hu elektronikusan történik.
A nevezés díjhoz kötött, melynek összege: 2990 Ft
Nevezési határidő: 2014. február 07. 23:59
A nevezés a fesztivál honlapján - http://www.bigfilmfesztival.hu elektronikusan történik.
A nevezés díjhoz kötött, melynek összege: 2990 Ft
Nevezési határidő: 2014. február 07. 23:59
VI. Roma-Life Docfilm Fest 2013
Felhívásunkkal elsősorban amatőr dokumentumfilmesekhez, továbbá a városi televíziók, kábeltévék munkatársaihoz, és az országos tévé csatornák filmeseihez, filmes szakembereket képző intézményekhez, dokumentumfilmes alkotóműhelyekhez fordulunk.
A jelentkezési lapok beküldési határideje: 2013.05.10.
Az alkotások beküldésének határideje: 2013.05.15.
A jelentkezési lapok beküldési határideje: 2013.05.10.
Az alkotások beküldésének határideje: 2013.05.15.
Az én kis falum! Az én városom!
Címkék:
FESTÉSZET,
FILM,
FOTÓ,
GRAFIKA,
ILLUSZTRÁCIÓ,
IRODALMI,
KÉPZŐMŰVÉSZETI,
KULTURÁLIS,
NOVELLA,
ÖSSZMŰVÉSZETI,
RAJZ,
VIDEO
Cím: Az én kis falum! Az én városom!
Kiíró: Harmónium Független Kommunikációs Egyesület
Határidő: folyamatos, bírálat: szakaszos: legközelebbi beadási szakasz: 2013. április 21.
Tárgymutató: Alkotói pályázat határon túl szórványban élőknek.
Pályázhat: Minden határon túli ifjú és felnőtt, aki alkotásán keresztül szeretné megmutatni faluját, városát (amely a szórvány területeken helyezkedik el).
„Az én kis falum! Az én városom!” című alkotói pályázat

KODAK Student Scholarship Program
Címkék:
FELSŐOKTATÁSI,
FILM,
VIDEO
Forgass és ossz! - És nyerj egy iPhone5-öt!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy segítsen - elsősorban az idősebb korosztálynak - megérteni, mi a digitális átállás és miért jó a digitális televíziózás. A pályázat során a zsűri legfeljebb egy perces, kreatív, könnyen érthető videókat vár, amelyek közül a legötletesebbet iPhone5-tel jutalmazza.
A pályázat benyújtásának határideje 2013. május 5.
Csodakút Nemzetközi Természetfilm-fesztivál
Címkék:
FILM
Ismét megrendezik Magyarkanizsán (Szerbia) a Csodakút Nemzetközi Természetfilm-fesztivált 2013. augusztus 2. és 4. között.
A rendezvényre olyan amatőr és professzionális filmkészítők jelentkezését várják, akik a Kárpát-medence és a világ természeti értékeink bemutatását, valamint környezetünk védelmét szolgáló filmeket készítenek.
Pályázati határidő: 2013. június 15.
Pályázati határidő: 2013. június 15.
Budapest Film Forgatókönyvíró Pályázat 2013
A forgatókönyvíró pályázat célja, hogy a szakmában még nem járatos – vagy éppen szárnyaikat próbálgató – fiatal írók lehetőséget kapjanak tehetségük megmutatására és kapcsolatba kerülhessenek a filmipar jelentős producereivel, rendezőivel és forgatókönyvíróival.
Éppen ezért a pályázatra 18-35 év közötti szerzők vagy szerzőpárok ötleteit várjuk.
Pályázati határidő: 2013. március 24.
Éppen ezért a pályázatra 18-35 év közötti szerzők vagy szerzőpárok ötleteit várjuk.
Pályázati határidő: 2013. március 24.
Budapest Film Academy ösztöndíj pályázat
Budapest Film Academy ösztöndíj pályázat
2013. tavaszi szemeszter
A Budapest Film Academy a tavaszi szemeszterére néhány ösztöndíjas helyet hirdet meg, amelyeket a legtehetségesebb jelentkezőknek adunk.
A Budapest Film Academy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filmtudományi Tanszékével szoros együttműködésben gyakorlati filmes képzést nyújt Budapesten, mind a magyar, mind az angol nyelvű közönség számára.

Pályázati határidő: Február 4. (hétfő) éjfél.
5. Budapesti Építészeti Filmnapok
A Budapesti Építészeti Filmnapok 2013. március elején tartandó 5. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül.
A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz, mint témához forduló film között.
Pályázati határidő: 2013. január 20.

Kisjátékfilm- megvalósítási pályázat 2012
Címkék:
FILM
A Korda Sándor Filmakadémia forgatókönyv-pályázatot hirdet maximum 10 perces kisjátékfilm-forgatókönyvre.
Téma:
A bűn bármilyen formája, annak művészi feldolgozása egy magyar nagyvárosban.
Pályázni kész forgatókönyvvel lehet, mely terjedelme maximum 10 oldal
Pályázati határidő: 2012. november 30. 24h-ig
Téma:
A bűn bármilyen formája, annak művészi feldolgozása egy magyar nagyvárosban.
Pályázni kész forgatókönyvvel lehet, mely terjedelme maximum 10 oldal
Pályázati határidő: 2012. november 30. 24h-ig
A Nisi Masa filmes képzései
Címkék:
FILM
Két filmes képzést rendez fiatal forgatókönyvíróknak, rendezőknek és producereknek a Nisi Masa.
A Nisi Masa szervezet pályázatot hirdet a 7. European Short Pitch két filmes képzésén való részvételre. A forgatókönyvíró műhelyet 2013. január 8. és 13. között rendezik meg Zágrábban (Horvátország), a koprodukciós fórum pedig 2013. március 1. és 3. között lesz Luxembourgban. A képzésekre 18 és 35 év közötti forgatókönyvírókat, rendezőket és producereket várnak.
Pályázati határidő: 2012. szeptember 30.
NUTRIKID alkotópályázat a kreativitás jegyében

A pályázat tárgya
A Nestlé NUTRIKID egészséges életmódot oktató program keretein belül pályázatot hirdetünk általános iskolás korú gyerekek számára. Első lépésként a diákoknak meg kell határozniuk egy problémát, ami nehézséget okoz számukra az egészséges életmód terén. A megfogalmazott probléma lehet bármi, ami foglalkoztatja a nebulókat: pl. kevés mozgás, állandó nassolás, sok számítógépezés. Olyan képregényt vagy rövidfilmet várunk a diákcsapatoktól, amiben egy - akár a föntiekben fel nem sorolt - problémára vagy problémakörre keresnek választ az egészséges életmóddal kapcsolatban. A megoldás lehet ideális napirend, párbeszéd, élethelyzet vagy akár kampány is. Egy a lényeg: mutassanak pozitív példát.
Pályázati határidő: 2012. október 26. éjfél.
Fashion Video Festival Budapest 2012 divat rövidfilm pályázat
Pályázati felhívás dohányzás-, alkohol- és kábítószerellenes művészeti alkotásokra
Címkék:
FILM,
IRODALMI,
KÉPZŐMŰVÉSZETI,
RAJZ,
ZENE
A Magyar Országos Művészetterápiás Egyesület pályázatot hirdet írásművek, zeneművek, képzőművészeti alkotások és filmek kategóriákban.
A pályázat témája
Dohányzás elleni, alkohol elleni, kábítószer elleni, a testi és lelki egészség értékeit védő, propaganda jellegű művek.
A pályázók köre
A pályázók köre: gyermekek és serdülők 16 éves korig.
Pályázati határidő: 2012. December 10.

A KamaszPanasz Kreatív Pályázata folytatódik
Címkék:
FILM
oldalon megtekinthetnek.
A versenynek azonban még nincs vége. A KamaszPanasz facebook oldalán bárki szavazhat a kedvenc videójára, fotójára, fotómontázsára, és plakáttervére.
A KamaszPanasz - film pályázata
Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra videópályázat
Milyen haszna van két emberöltőnyi korkülönbségnek? Erről a leghitelesebben a nagyszülők és az unokák mesélhetnének.
Mi azt szeretnénk, ha mozgóképen elevenedne meg az a fajta generációk közti tapasztalatcsere, ami a nagyszülők és unokák közti bensőséges viszonynak a sava-borsát adja! Nagyszülők és unokák mini-filmjeit várjuk arról, hogy ők miért büszkék gyermekeik gyermekeire, illetve szüleik szüleire!
Pályázati határidő: 2012. szeptember 21.

A Cserkészszövetség kreatív pályázatai
Címkék:
FILM,
FOTÓ,
IRODALMI,
KÉPZŐMŰVÉSZETI,
ZENE
A Magyar Cserkészszövetség hat új különféle kreatív pályázatot indított, különböző határidőkkel.
Hozzád is bekopogtat a kreatív kakukk! Pályázz őrsöddel vagy rajoddal a magyar cserkészek nagy ötletbörzéjén!
A témák: fénykép, film, irodalom, képzőművészet, makett, zene.
Bővebb információk a hajtás után!

Fotózz! Filmezz! Tervezz!
VII. Háromszéki Ifjúsági Fotó-, Grafika- és Rövidfilm Verseny
Fotózol, rövidfilmeket készítesz vagy jártas vagy a számítógépes grafikában? Szeretnél egy alkotói közösség tagja lenni? Akkor jelentkezz munkáiddal augusztus utolsó napjáig és legyél te a sepsiszentgyörgyi ArtLAB Audio-Vizuális Művészeti Hétvége egyik kiállító művésze!
Az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete szeptember közepén szervezi meg első művészeti alkotótáborát, melynek előzményeként szolgál a hat éves múltra visszatekintő Háromszéki Ifjúsági Fotó- és Rövidfilm Verseny -újabban Fotózz!Filmezz!Tervezz!- ahova idén is kreatív alkotók jelentkezését várjuk. Válassz egy vagy több neked tetsző kategóriát és vegyél részt teljes ellátással előadásokon és workshopokon, szakértők vezetésével. A legjobb munkák bemutatásra kerülnek egy szabadtéri kiállítás formájában, a legkreatívabb alkotókat pedig méltó jutalomban részesítjük.
Pályázati határidő: 2012 augusztus 31.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)