International VELUX Award 2012 - pályázati felhívás építészhallgatóknak

A Velux-cégcsoport 30 ezer euró összdíjazású pályázatának célja a hallgatók ösztönzése, hogy minél mélyrehatóbban ismerjék meg a napfényben rejlő építészeti lehetőségeket. A nemzetközi zsűri elismert építészekből és építőipari szakemberekből áll, tagja Alvaro Siza portugál építész is.

A pályázatra regisztrálni 2012. március 2-ig lehet, a pályamunkák beküldésének határideje 2012. május 7. Ezt követően a zsűri elbírálja a beérkezett projekteket, végül októberben egy nagyszabású rendezvény keretein belül osztják ki a díjakat.

2004 óta minden második évben hirdetik meg építészhallgatók számára a Nemzetközi Velux Díjat, amelyre a világ építésziskoláinak diákjai és tanárai közösen jelentkezhetnek. A pályázat témája "A jövő fényforrása", mely a természetes megvilágítás lehetőségeire, fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyrehatóbban is megismerjék alkalmazását az építészetben.

  A főbb fókuszterületeket az alábbiak alkotják:
- a napfény, mint természetes fény- és energiaforrás,
- a napfény, mint a kellemes beltéri légkör kialakításában fontos szerepet játszó elem,
- a napfény alkalmazási lehetőségeinek újragondolása városi és vidéki építészeti környezetben,
- a napfény fontossága a fenntartható építkezésben,
- absztrakt elképzelések, úgy mint természetes és mesterséges fény, nappal és éjszaka, bel- és kültér.

2004-ben és 2008-ban magyar diákok sikerének is örülhettünk. 2010-ben a közel 700 beadott pályamű közül 15 hazánkból érkezett be. A hagyományokat követve a pályázatokat ez alkalommal is nemzetközi építészekből és építőipari szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja el, köztük Alvaro Siza portugál építésszel. A bírák között szerepel Brigittem Shim kanadai tervező és építész, Peter Stutchbury ausztrál építész és Francis Kéré, afrikai származású, Németországban élő és alkotó építész is. A 30 000 euró összdíjazású "megmérettetésen" a hallgatókon túl a nyertes projektek tanárai is díjazásban részesülnek. A verseny az Építészek Nemzetközi Szövetségével (UIA) és az Európai Építészeti Oktatási Szövetséggel (EAAE) együttműködésben zajlik. A Velux Cégcsoport a fenntartható életmód elkötelezett híveként nemzetközi pályázata tekintetében is arra bátorítja a hallgatókat, hogy a projektek során is bátran alkalmazzanak a fenntarthatóságot szem előtt tartó megoldásokat és megvalósítási lehetőségeket.

Bővebb információk és jelentkezés: http://iva.velux.com/

forrás: mek.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése