Friss tervező asztala @ Insitu

Friss tervező asztala  @ Insitu: Az idén 5 éves Insitu pártolja a fiatal tehetségeket, ezért lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy bemutatkozhassanak piaci környezetben. Ez a sorozat idén először kerül megrendezésre egy pályázat eredményeként az Insitu Galériáján. A kiállítás megnyitó eseményén a fiatal tervező bemutatja munkáit a nagyközönség előtt, reagál az észrevételekre.

Az Insitu Budapest Dizájn Vegyesbolt pályázatot ír ki fiatal tervezők számára a Friss Tervező Asztala esemény sorozaton való részvételre.

A pályázat: A pályázatra olyan kiforrott termékek tervével, modelljével, megvalósult darabjaival várjuk a jelentkezőket, melyek további fejlesztéssel akár piaci környezetben is megállják a helyüket, kis szériában előállíthatóak, egyedi, különleges termékek, melyeket a tervező szívesen tenne próbára éles helyzetben.
A pályázat nyertesének az Insitu lehetőséget biztosít a megjelenésre egy bemutatkozó esemény keretén belül az Insitu galériáján, azt követően pedig két héten át kiállított darabjai megtekinthetőek lesznek ugyanitt.
A bemutatkozó esemény megszervezése vendégek meghívása a pályázó feladata, noha ehhez az Insitu minden segítséget megad. Ezzel is inspirálva a piaci környezetben való helytállást.

Beérkezési határidő: 2012. március 9. éjfél

A megjelenési lehetőség adottságai: A bemutatkozó esemény az Insitu Budapest Dizájn Vegyesbolt galériáján kerül megrendezésre. A nyertes pályázó által felhasználható terület az üzlet galériáján erre a célra felállított asztal (mérete: 75cmx100cmx75cm).
A pályázaton való részvétel fetételei: A pályázaton részt vehet az a 18 év fölötti személy, aki  valamely magyarországi művészeti oktatási intézménynek aktív hallgatója  (OKJ, BA, MA, DLA) , felső korhatár 35 év

A pályázat menete:
Beküldendő anyagok:
  • A pályázatra kizárólag online várjuk a beküldött anyagokat a következő email-címre: frisstervezo@gmail.com
  • Beküldendő 1-3 tabló PDF formátumban maximum 4MB méretben, melyen a tervről/ megvalósult tárgyról szükségesnek tartott összes információ megjelenik. Más megkötés nincs. Egyéb anyagot a pályázat kiírói nem várnak.
  • Rövid(!) önéletrajz szintén PDF formátumban, mely tartalmazza a következő információkat: név, elérhetőség, intézmény amivel a pályázó hallgatói jogviszonyban áll, szakterület, ezenkívül olyan hasznos információk melyek a pályázat elbírálását segítik.
Kérjük egy pályázó egyetlen emailt küldjön, abban mellékelve a kért dokumentumokat.

A pályázat beérkezési határideje: 2012. március 9. éjfél
Zsűri és eredményhirdetés

A zsűri tagjai:
Hajdú Anett textiltervező a Kepp Showroom alkotó tagja
Fehér Bori építész, design menedzser
Gerzsenyi András építész, insitu shop tulajdonos
A tavaszi időszakban két nyertest választ ki a zsűri, akiknek lehetőségük van bemutatkozni a nagyközönség előtt.

Az eredményről a nyertest a pályázat kiírója emailben is értesíti, arról hírt ad facebook oldalán (facebook.com/insitu.hu) A zsűri döntését nem indokolja, az ellen fellebezésnek helye nincs.
Eredményhirdetés: Március 12.
Kérdéseket március 5-ig várjuk a frisstervezo@gmail.com címen.

Kiállítási alkalmak:
Első kiállítási alkalom: Március 22-Április 5.
  • Megnyitó/Bemutatkozó esemény Március 22. 18.00
Második kiállítási alkalom: Május 24- Június 7.
  • Megnyitó/Bemutatkozó esemény: Május 24. 18.00
A nyertes pályázó köteles a pályázat elnyerése után folyamatosan egyeztetni a pályázat kiírójával, és minden tőle telhetőt megtenni a bemutatkozó esemény és a kiállítás sikeres lebonyolításának érdekében.

Pályázat kiírója: Insitu Budapest Dizájn Vegyesbolt. Minden jog fenntartva!
A kiíró fenntartja a jogot a pályázati kiírás megváltoztatására, amiről a pályázókat facebook oldalán értesíti. (www.facebook.com/insitu.hu)
A pályázatra beküldött anyag a pályázó szellemi tulajdona, melyet szerzői jogi törvények védenek.
Az Insitu Budapest Dizájn vegyesbolt fenntartja a jogot a pályázatra beküldött anyagok publikálására.

forrás: palyaztok.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése