Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft

A Microsoft a Windows 8 bevezetéséhez kapcsolódva pályázatot hirdet „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” címmel. 

A cég nyílt pályázatán arra a felvetésre keres kreatív válaszokat, hogy mi történne, ha a számítógépünk önálló életre kelne. A pályamunkákat videó, animáció, vagy akár zenei mű feldolgozásban várják. A részvétel ingyenes, a fődíj egymillió forint.

Pályázati határidő:  2013. január 6. 

Haiku- és novellaíró verseny

Az idei Animekarácsonyon sem maradnak szereplési lehetőség nélkül az írói és verselői vénával megáldott vállalkozó kedvű versenyzők, mert elindult a novella és haikuíró versenyünk! Billentyűzetet készíts, és jó agyalást a történeten/haikun!

Pályázati határidő: 2012. november 30., éjfél

Újra várja az innovatív szociális projekteket a SozialMarie

2013. február 5-ig várja a jelentkezéseket Csehországból, Ausztriából és Magyarországról a bécsi SozialMarie alapítvány.

Az immár kilencedik alkalommal megrendezett pályázaton, amelyen másfél éve komoly hazai sikert könyvelhettünk el, összesen 42 ezer eurót osztanak szét innovatív szociális projektet között.

Pályázati határidő: 2013. február 5.

Építészeti fotópályázat

A Magyar Fotóművészek Szövetsége a Fotóhónap2012 Fesztivál keretében nyílt pályázatot hirdet épületfotó kategóriában. A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg:

1. A „Nyócker téglái” című pályázatra olyan digitális fotók beérkezését várjuk, melyek Budapest 8. kerületében készültek, józsefvárosi ház vagy házak a témája.
2 .A „Patyolat téglái” című pályázatra a 1089 Budapest Baross utca 85. szám alatti épület külső és belső homlokzati illetve enteriőr fotóival lehet pályázni.

Pályázati határidő: 2012. december 20.

15. WRO Médiaművészeti Biennálé

15. alkalommal rendezik meg Lengyelországban a WRO Médiaművészeti Biennálét 2013 tavaszán.

2013. május 8. és 11. között rendezik meg Wroclawban (Lengyelország) a WRO Media Art Biennale (WRO Médiaművészeti Biennálé) fesztivált Pioneering Values (Úttörő értékek) címmel.

A fesztiválra előadó-művészeti produkciókkal, interjúkkal, koncertekkel, installációkkal vagy rendezvényekkel lehet jelentkezni.

Pályázati határidő: 2012. december 15.

22. Bayer-UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzpályázat

 2013-as Gyermekrajzpályázat kiírás a „Víz: Az élet forrása. Honnan nyerjük?” témában 

Várjuk minden olyan gyermek nevezését a 22. Bayer-UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzpályázatra, aki a Környezetvédelmi Világnapon, azaz 2013 június 5-én, 6 és 14 év közötti korosztályba tartozó lesz. Alkalmazkodván a 2013-ban tartott „Vízügyi együttműködés Nemzetközi Éve” mozgalomhoz, a verseny témája „Víz: Az élet forrása. Honnan nyerjük?”.

Pályázati határidő: 2013. február 28.

Csodálatos klímavédelmi fotók és gyermekrajzok kiállítása

Kiállítás a Bayer-UNEP Klímavédelmi Fotó- és Gyermekrajzpályázat legjobb képeiből

Környezettudatos fiatalok a természetért

A Bayer Hungária Kft. hosszú évek óta szívén viseli a gyermekek környezettudatos gondolkodásának elősegítését, oktatását. Az ENSZ Környezetvédelmi Projektjével együttműködésben a vállalat a különböző korosztályokat megszólítva rajz-, illetve fotópályázatot hirdetett. A Bayer és az UNEP kilencedik alkalommal hirdette meg a klímavédelmi fotópályázatot, ezúttal az ENSZ „Fenntartható Energiát Mindenkinek!” nemzetközi éve jegyében. A szakmai zsűri külön kiemelte, hogy egyre ügyesebbek, és idén is kiválóan teljesítettek a fiatalok, ennek megfelelően a közönség kedvenc felvétele is – lekörözve számos felnőtt pályamunkát – egy junior kategóriában nevezett alkotás lett.

További részletek a hajtás után!

Titkos küldetésre kémeket keresünk!

A James Bondok itt élnek közöttünk, nekünk pedig a legjobbakra van szükségünk!
Szereted a kihívásokat? Jó vagy kémkedésben? Van valaki, akiért bármit megtennél?

Az Orangeways karácsonyi manói értékes utakkal és ajándékokkal készültek, neked csak annyi a dolgod, hogy kikémkedd, a te szeretteid mire vágynak ezek közül karácsonyra, majd győzz meg minket egy üzenetben, hogy miért nekik kellene adnunk a felsorolt ajándékok egyikét.

Pályázati határidő: 2012. december 14.

Légy részese egy bestsellernek!

A konyviro.com és B.D.Mitterpach pályázatot hirdet a
Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.

Volt már saját publikációd?
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.

A pályázat folyamatos.

Sisi portré pályázat - meghosszabbítva nov. 30-ig!

Idén ünnepeljük Erzsébet királyné, teljes nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, elterjedt becenevén Sisi születésének 175. évfordulóját. A nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett királyné egyéniségének és a hozzánk, magyarok iránt érzett különös szeretetének köszönhetően még ma is igen népszerű. De turisták százezrei keresik fel a hazánkban, valamint Ausztriában, Németországban és Görögországban található emlékhelyeit, nem beszélve az Európa szerte fellelhető szobrairól, melyeken a mindig friss virágok jelzik a máig is élő kultuszt.

A két pályázati kategória:

  1. portré formájában, elsősorban magyar (vagy gyász-) ruhában örökíti meg a nem mellékesen kora egyik legszebb asszonyának tartott királynét, vagy
  2. egy fontosabb magyar történelmi esemény részvételekor, illetve egy magyarországi helyszínen ábrázolja őt.
Pályázati határidő meghosszabbítva! 2012. November 30!

Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében fotópályázat


A megyei Europe Direct iroda digitális fotópályázatot hirdet Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében címmel.

A pályázat célja: Győr-Moson-Sopron megye természeti és épített örökségének képi megjelenítése. A pályázat során beérkezett művek legjobbjait egy kétnyelvű, exkluzív fotókönyvben publikáljuk.

Kategóriák:
1. Természeti örökségünk Győr-Moson-Sopron megyében
2. Épített örökségünk Győr-Moson-Sopron megyében

Pályázati határidő: 2012. november 30.

Közösségi műalkotások létrehozása

Pályázati felhívás közösségi műalkotások létrehozására

A Mapei Kft. pályázatot hirdet alapfokú oktatási és bentlakásos szociális közintézmények részére az intézmény közösségi terét díszítő nagyméretű közösségi műalkotás létrehozására.
Közösségi műalkotás lévén pályázni és szavazni a Mapei Kft. Facebook oldalán lehet.

A pályázat célja közös kreativitással és összefogással szebbé, vidámabbá varázsolni egy gyerekekkel foglalkozó szociális közintézmény közösségi terét, ezzel hozzájárulva a gyerekek és az ott dolgozók környezetének szebbé és hangulatának jobbá tételéhez.

Pályázati határidő: 2012. december 02.

A Bedford művészeti ösztöndíja


Ösztöndíjat hirdet művészeknek és művészcsoportoknak a Bedford Creative Arts kortárs művészeti szervezet.
A Bedford Creative Arts kortárs művészeti jótékonysági szervezet ösztöndíjat hirdet művészeknek és művészcsoportoknak. A szervezet 2013-as művészeti témája: OURS – what we have in common and what makes something our own? (Miénk – mi a közös bennünk, és mi tesz valamit a miénkké?). Az ösztöndíjasoknak 2013 áprilisától kell a helyi közösség és a meghatározott célcsoport tevékenységeiben részt venniük.

Pályázati határidő: 2012. november 30.

Pályázat képzőművész nőknek


Kedves Képzőművésznők! 2013. kikelet havában NŐNAPI KONCERTET rendez kiállítással a Mű-hely Galéria. Legalább 50 kortárs képzőművésznő saját portréját szeretnénk kiállítani! Képzőművészeti áganként a technika szabadon választott.
Méret: legnagyobb lehetőség 1mx1m
Az alkotásokhoz kérünk egy rövid önéletrajzot és a művek adatait.
Csak erre az alkalomra készült műveket fogadunk el.
Pályázati határidő: 2013. március 1.

A bélyegek és én


A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Ifjúságért Szakosztálya
pályázatot hirdet általános iskolai tanulók részére.

A bélyegek és én címmel írt, legalább egy oldalas beszámoló készítésére. A fogalmazást a szerző aláírásával kézzel vagy géppel írva az alábbi címre kell elküldeni december 5-ig. 

Kilenc díjazottja lett a MISZSZ rajzpályázatának


Lezárult a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének a Turizmus Világnapja alkalmából meghirdetett rajpályázata. Sok-sok szép, kreatív rajz érkezett, melyeket a világnap idei mottója - „Turizmus és a Fenntartható Energia” – ihletett.

Az öt különböző korcsoportban meghirdetett pályázatra beérkezett rajzok közül nem volt könnyű feladat kiválasztani a nyerteseket, így a szövetség vezetése négy különdíjat is kiosztott.

A legjobb rajzokat tekintsétek meg a hajtás után!

November végén először - Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál


November végén nemzetközi irodalmi fesztivállal erősít a JAK!
Haza / Heimat/ Home - Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál

Budapest, A38 Hajó
2012. november 29 - december 1.

Nagy várakozás előzi meg, a 7 hazai és 9 külföldi kortárs szerző részvételével zajló első Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivált, melyet 2012. november29. és december 1. között rendeznek az A38-as állóhajón. A társművészetileg is nyitott háromnapos eseményen a kortárs irodalom mellett, a zene és a képzőművészet is a fesztivál témájául választott, 21. századi 'haza' fogalom körüljárására invitál.

“Japanese Street Fashion” – fotópályázat


A HoldfényCon .hu és a ZebrArt Stúdió bemutatja közös pályázatát “JAPANESE STREET FASHION” – címmel

A téma A japán fiatalok utcai ábrázolása. Várunk mindennemű fotós alkotást, amely tükrözi a Japanese Street Fashion világát, a japán divat ruhakölteményeit (lehet Lolita, Visual Kei, Kogal, Ganguro,Dekora, Bosozoku, Kegadoru, Ero Kawaii, Sukeban és még számos stílus…) vagy a cosplay és cosplayer világot (anime, manga, original, comic, film, sci-fi, fantasy,…)


Pályázati határidő: 2012. november 18.

A halasi csipke 110 éve - pályázat multimédiás installációra

A TIT Kossuth Klub Egyesület, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága és a Halasi Csipke Közalapítvány pályázatot hirdet

A halasi csipke 110 éve
tematikában multimédiás installáció elkészítésére


A pályázat tárgya: A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére 2010-ben felvett A halasi csipkevarrás élő hagyománya elnevezésű örökségelem, mint a magyar iparművészet egyik legeredetibb élő hagyományának vizuális feldolgozása a jelölő dokumentum, valamint a jelöléshez tartozó fotó- és filmdokumentáció alapján. (http://www.szellemiorokseg.hu/index.php?menu=nyomtatvany_lead&jny_id=29&m=nemzeti)

A pályázat célja:
A halasi csipkevarrás modern művészeti adaptációjának bemutatása. Az iparművészeti módszer elsajátításának, gyakorlatának multimédiás felületen történő reprezentációja. Az évszázados hagyomány motívumvilágának alkalmazási lehetőségei a 21. században. A 110. évforduló méltó vizuális megjelenítése. 

Pályázati határidő: 2012. november 30.

Kisjátékfilm- megvalósítási pályázat 2012

A Korda Sándor Filmakadémia forgatókönyv-pályázatot hirdet maximum 10 perces kisjátékfilm-forgatókönyvre.

Téma:
A bűn bármilyen formája, annak művészi feldolgozása egy magyar nagyvárosban.

Pályázni kész forgatókönyvvel lehet, mely terjedelme maximum 10 oldal

Pályázati határidő: 2012. november 30. 24h-ig

Budapest Film Academy – Reklámfilm forgatókönyvíró pályázat 2012

A pályázat kiírója
A Budapest Film Academy (BFA). A BFA az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) együttműködésével filmes szakembereket képző, gyakorlati oktatást is biztosító angol és magyar nyelvű nemzetközi filmakadémia.

Pályázati kiírás
A Budapest Film Academy/ELTE és a SONY közösen olyan kreatív reklám ötleteket vár a NEX-5R fényképezőgép népszerűsítésének céljából, akár egy a termékről készített termékvideó formájában akár másképpen, amely hatékonyan képes vírusvideóként is terjedni az interneten.

Pályázati határidő: 2012. November 15.

Kovács Imre esszépályázat

A Lakitelek Népfőiskola pályázatot hirdet az anyaország határain kívül és belül élő, egyetemi vagy középiskolás tanulmányaikat folytató fiatalok számára Kovács Imre falukutató, író, politikus, a Nemzeti Parasztpárt alapítója és volt főtitkára 100. születésnapja alkalmából. Kovács Imre a magyar népi mozgalom egyik legkiválóbb politikusa volt, aki életének felét emigrációban volt kénytelen eltölteni. 2013. március 9-én, születésének 100. évfordulóján – a Lakitelek Népfőiskola tudományos konferenciát szervez Budapesten, a parlament felsőházi termében.

Pályázati határidő: 2013. január 30.

Keressük 2012 legjobb ajándék ötletét!

A KREATÍV ÖTLET PÁLYÁZATra olyan saját kezűleg készített ötleteket várunk, melyek ajándékozásra alkalmasak, és különösebb szakértelem nélkül -az ötlethez tartozó fotók és leírás alapján- bárki által könnyen elkészíthetők.

Ajándékozni jó! Öröm adni, öröm kapni!
Különösen igaz ez saját kezűleg készített ajándékainkra.
A tervezgetés izgalma, az alkotás öröme, az ajándékozás pillanata, mind-mind
különleges élmény, melyet a megajándékozott személy boldog mosolya tesz teljessé.

De vajon milyen a jó ajándék? ... és melyik közülük a legjobb?
Milyen ajándékokat készíthetünk saját kezűleg?

Pályázati határidő: 2012. november 20.