A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA:
A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó
alkotók egyre kevesebben és egyre kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak
egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy
folytathassuk a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új
távlatokat is nyithassunk az efféle munkáknak. A 2013-ban útjára
indított IKF programunk visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét:
három fiatal koreográfus mutatkozhatott be a KET táncművészeire
készített munkájával.
Beadási / postára adási határidő: 2014. február 14.
A sikeres bemutatók tapasztalatai nyomán
úgy döntött a Közép-Európa Táncszínház szakmai vezetése, hogy ebben az
évben is kiírja a pályázatot. A kiírás hűen követi az alapgondolatot,
miszerint – ha a kétségkívül forrásigényes önálló új bemutatók
létrehozása nélkül is, de – folytathassuk a legfiatalabb alkotók
felkarolását, ezért:
Nyílt pályázatot hirdetünk „IKF 2014.” – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven
A nyertes (2014-ben 2 fiatal) lehetőséget kap, hogy az adott kereteken
belül alkotó munkát folytathasson: rendelkezésére bocsájtjuk 8 profi
táncosunkat és próbatermet biztosítunk, ahol egy héten keresztül
dolgozhat együtt az együttes táncművészeivel a művészeti vezető szakmai
felügyelete mellett. A nyertes pályázónak rendelkezésére áll továbbá a
Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Mindezek segítségével a
hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartunk.
A demonstrációt rögzítjük, így az elkészült felvétel a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgál.
Az alkotóknak további lehetőséget biztosítunk a demonstráció
előkészületeihez avval, hogy a táncosoknak – igény szerint – tréningeket
tarthatnak, az egy hetes próbafolyamat előtt, így az előadók
megismerkedhetnek a fiatal koreográfus saját mozgásvilágával és az
alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit.
Az
IKF együttműködő partnerei a budapesti MU Színház és a Miskolci Nemzeti
Színház. Az elkészült demonstrációk közül választva a budapesti
partnerünk bemutatkozási lehetőséget biztosít az alkotónak, a miskolci
partnerünknél pedig a Miskolci Balettal teljesítheti ki az IKF
demonstrációjára készített munkáját.
A KET 1989-es
alapítása óta nyitott műhelyként működik. Fennállása óta több mint 40
koreográfus dolgozott a folyamatosan megújuló társulattal. Olyan
művészeket hívtunk meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált sémák
mentén és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg,
hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva, sajátos kifejezési
eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásaikat. 2006 óta még nagyobb
hangsúly került a koreográfusok meghívására és olyan fiatal tehetséges
alkotók számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget, akik szuggesztív
előadásaikkal váltak szakmai körökben ismertté (Duda Éva, Gergye
Krisztián, Hámor József, Katona Gábor, Pataky Klári, Réti Anna, Virág
Melinda).
A KET jelenlegi vezetése kiemelten fontosnak tartja,
hogy az alkotói kedvvel rendelkező, pályakezdő koreográfusoknak továbbra
is teret biztosítson, annak érdekében, hogy kiderülhessen, hol
rejtőzhetnek a következő magyar koreográfus generáció tehetségei.
Mit kell beadni a pályázathoz?:
Szakmai önéletrajz
Referencia eddigi munká(k)ból (dvd)
Két ismert művész ajánlása
A tervezett demonstráció szinopszisát, amely tartalmazza a lehetséges
alkotótárs(ak), az időpont(ok) és a szereplők létszámát is
A pályázható időpontok:
2014. június 2-7.
2014. november 24-29.
Beadási / postára adási határidő: 2014. február 14.
A Pályázatot postai úton vagy személyesen a Táncszínház székhelyére a
Bethlen Téri Színházba kell eljuttatni (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér
3.).
További információ: Kun Attila művészeti vezető - cedt@chello.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése