Friss Hús 2.0 - Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/friss-hus-20-nemzetkozi.html
A Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss Hús rövidfilmes fesztivált - immár nemzetközi versenyprogrammal egészítve ki a hazai szemlét. A négynapos fesztivál március 27-től 30-ig tart, a szakmai események mellett koncertek, bulik, illetve egyéb kulturális programok is várják a filmeseket és a moziszerető közönséget. A legjobb magyar rövidfilmes 100 000 forintos pénzdíjat nyer.

A nevezés határideje: február 20. 


Az első Friss Hús megrendezésének célja a legújabb magyar rövidfilmek és alkotóik bemutatása volt, mivel a fiatal tehetségek olyan szakmai fórum nélkül maradtak, ahol széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthették volna alkotásaikat. A rendezvény sikere minden várakozást felülmúlt, hiszen a teltházas előadások sorát pótvetítések követték; a Friss Hús válogatásának legjobban sikerült filmjei azóta is eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon. Egyben az is kiderült, hogy a sokszor mostohán kezelt rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

A Friss Hús 2.0 várja a rövidfilmeket a nemzetközi versenyprogramba, míg a hazai szekció a magyar rövidfilmeknek ad bemutatkozási (és immár versenyzési) lehetőséget. A szakmai rendezvényekről, partikról, illetve a kulturális társprogramokról folyamatos tájékoztatást adunk.

A nevezés feltételei:
- Maximum 30 perces játékidő
- Műfaji, technikai korlát nincsen (Animáció, fikció, dokumentumfilm)
- 2012 január után készült

Nevezési díj: 1000 HUF

A nevezési díj január 21-től 1500 HUF.

A nemzeti versenyprogram fődíja 100 000 HUF
http://www.daazo.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése