Pályázat az Állami Számvevőszék elektronikus bemutató anyagának elkészítésére

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/oalyazat-az-allami-szamvevoszek.html
Az Állami Számvevőszék pályázatot hirdet az intézményt bemutató elektronikus anyag megtervezésére, amely modern eszközökkel, innovatív módon mutatja be a Számvevőszék tevékenységét, egyben figyelembe veszi az ÁSZ klasszikus értékrendjét. A bemutatkozó anyag célja egy látványos, gyorsan és egyszerűen dekódolható, infografikákkal, ábrákkal és grafikai megoldásokkal illusztrált grafikai anyag, amely a szakemberek és az állampolgárok számára egyaránt érthető.

A pályázat leadási határideje: 2014. január 31.

K&H - Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő gyerekeknek

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/k-vigyazz-kesz-penz-penzugyi-vetelkedo.htmlA K&H Csoport által negyedik alkalommal meghirdetett K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő célja a gyerekek pénzügyi ismereteinek bővítése. A verseny feladatai elsősorban (de nem kizárólag) az Ez kész!
Pénz! rajzfilm tudásanyagához kapcsolódnak, mely már teljes egészében megtekinthető és letölthető. Ennek köszönhetően a versenyben résztvevő csapatok tagjai bármikor megnézhetik a rajzfilmet, akár az iskolában, akár otthon a szülőkkel közösen, hogy együtt készülhessenek fel a versenyre.
A K&H Csoport több módon is aktívan tesz a pénzügyi ismeretek széleskörű terjesztéséért. Különösen fontosnak tekinti, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket annak érdekében, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, tudatos döntéseket hozzanak, és ezáltal is teljesebb életet élhessenek.

 A megoldott feladatok elküldési határideje: 2014. január 31. éjfél

„Genius loci, Babits Mihály és a Jónás könyve

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/genius-loci-babits-mihaly-es-jonas.html
Esztergom Város és az esztergomi régió kulturális felemelkedéséért tenni kívánó polgárok összefogásának szellemi támogatására és a hely szellemének életre keltése céljából, az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Közhasznú Alapítvány, az Esztergom Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központtal együttműködésben Művészeti Versenyt hirdet „Genius loci, Babits Mihály és a Jónás könyve” témában, valamennyi érdeklődő művész számára.

Határidő: 2014. február 15.

KECSKEMÉT ARCAI III.

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/kecskemet-arcai-iii.htmlA Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ és a Kecskeméti Képzőművészek Közössége országos képző- és iparművészeti pályázatot hirdet KECSKEMÉT ARCAI III. címmel.

A beadás ideje Budapesten: 2014. február 13-án 10-15 óráig

A pályázat célja, hogy művészeti alkotásokon keresztül mutassa meg a hely szellemiségét, városunk folyton változó, mégis állandóságra építkező szellemi és építészeti arculatát. Ahogy Ifj. Gyergyádesz László művészettörténész fogalmazott a második kiállítás katalógusában: A város, így Kecskemét is közös alkotásunk, magán viseli szerkezetében és minden jellegzetességében is azt a furcsa sajátosságot, amely a közösségi-társadalmi, illetve az egyedi, az individuális jelleg szétválaszthatatlan együttesében mutatkozik meg. Ideális esetben egy város együtt lélegzik az összes ott lakó emberrel, s bár mindenkinek más arcát mutatja, mégis akadnak rajta olyan lényeggé szilárdult vonások, melyek mindenki számára oly nemessé teszik lényegét, …

Hol élsz TE? / And YOU? Where do you live? - Rezidencia program és kiállítás magyar képzőművészeknek Ausztriában

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/hol-elsz-te-and-you-where-do-you-live.html
A Kunst an der Grenze és a Partizán Műterem és Galéria pályázatot hirdet, melyen keresztül magyar képzőművészek augusztus 18.-tól szeptember 28.-ig rezidencia programon vehetnek részt Jennersdorfban, Ausztriában. A projekt a Kunst an der Grenze kiállítóterében rendezett kiállítással zárul.

Pályázatok beadása: 2013. január 10-től február 10-ig folyamatosan

Cédrus Művészeti Alapítvány - haiku_pályázatkiírás 2014. - Haikura, haibunra várva; Téma: pehely

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/cedrus-muveszeti-alapitvany.html
A Cédrus Művészeti Alapítvány mindenkit örömmel vár, aki a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítani szeretné. Saját műveket (esetleg fordításokat?) várunk, közöletleneket. Terjedelmi megkötés („darabszám”) voltaképp - nincs. A tematikusság – kötelező.

(Haibun: rövid prózában kibontott haiku, prózai haikuutazás).

(Ne érezze magát kirekesztettnek azonban az sem, aki a haiku japán „testvéreinek” valamelyikébe formálja impresszióit. Szabad a pálya, pusztán ezen alkotásokkal publikálási szándékaink szerint később foglalkozunk.)

A határidő: 2014. február 10., hogy a beérkező művek legjavát a Napút folyóirat márciusi számában már közzé is tehessük.

Hó alatt a Börzsöny! Fotópályázat

Elsősorban tájképeket, élőhelyeket, természeti jelenségeket, élethelyzeteket bemutató, nagy vagy közepes távolságból készített felvételeket várunk, de értékes fajok esetében közeli vagy makró fotókat is elfogadunk.
A képeket a Diósjenői Erdei Szabadidőpark nyereményjáték oldalára lehet feltölteni 2014. március 15-én 23:59-ig, JPEG (.jpg) formátumban. Egy pályázó legfeljebb 1 fotót küldhet be, a maximális fájlméret 2 MB. 


Figyelem! Csak az első 100 db képet tudjuk elfogadni nevezésnek!


Tudásfeltöltés 2.0 pályázati felhívás középiskolásoknak

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/tudasfeltoltes-20-palyazati-felhivas.html
Két sikeres verseny, több mint 80 videó, közel négyszáz résztvevő, hatvan iskola, 16 000 szavazat: a TudásFeltöltés eddigi eredményei. Mindezek alapján hirdetjük meg idén is a TudásFeltöltés 2.0 elnevezésű tudományvizualizációs vetélkedőt, középiskolás diákok részére. A tehetseg.hu, az OTP Fáy András Alapítvány és a Tudástársadalom Alapítvány együttműködésében induló program középpontjában továbbra is a tudomány mozgóképes megjelenítése áll, erősítve az interaktivitást és a fiatalok, valamint a tudósok mind szélesebb körű bevonását. A felhívás a tudományos tehetség-utánpótlás népszerűsítését célozza.

Rövid videók, mozgóképes anyagok feltöltésére és megosztására hívunk minden érdeklődő középiskolást, amelyek tudományos jelenségek, törvények, összefüggések megjelenését mutatják be. A vetélkedő két fordulóból áll, melyen 3 fős csapatok indulhatnak, bármilyen szakterülethez kapcsolódó rövid, tudományos témájú alkotásokkal.

Legyetek kreatívak és töltsetek fel általatok rögzített rövid videókat, vizuális anyagokat! Nyerjetek értékes tárgyjutalmakat, tudományos utazást és izgalmas különdíjakat!

Az elkészült kisfilmek feltöltésének határideje: 2014. január 31. 24.00
Szavazás zárása: 2014. február 7. 24.00

"AZ ÉV MADARA A TÚZOK"

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/az-ev-madara-tuzok.html
A tehetségkutatás és a környezettudatos nevelés kiemelt célja alapítványunknak. Pályázatunk e két célt szeretné ötvözni. A túzok világszerte veszélyeztetett madár, hazai védelme kiemelten fontos.

Beadási határidő: 2014. február 20. 

IKF 2014.” – Ifjú Koreográfusok Fóruma

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/ikf-2014-ifju-koreografusok-foruma.htmlA KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA:
A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók egyre kevesebben és egyre kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy folytathassuk a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új távlatokat is nyithassunk az efféle munkáknak.  A 2013-ban útjára indított IKF programunk visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét: három fiatal koreográfus mutatkozhatott be a KET táncművészeire készített munkájával.

Beadási / postára adási határidő: 2014. február 14.

NKA Pályázati Naptár 2014








Az NKA 2014. évi pályázati naptára I. félév

 

Kollégium megnevezése
Pályázat benyújtási határideje
Könyvkiadás Kollégiuma március 3.
Kulturális Fesztiválok Kollégiuma március 10.
Vizuális Művészetek Kollégiuma március 17.
Színház- és Táncművészet Kollégiuma március 19.
Közgyűjtemények Kollégiuma március 24.
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma április 1.
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma április 7.
Zenei Kollégium április 14.
Közművelődés és Népművészet Kollégiuma április  21.
Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma április 24.

Az NKA 2014. évi pályázati naptára II. félév

Kollégium megnevezése
Pályázat benyújtási határideje
Vizuális Művészetek Kollégiuma szeptember 1.
Színház- és Táncművészet Kollégiuma szeptember 15.
Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma szeptember 22.
Könyvkiadás Kollégiuma szeptember 24.
Közgyűjtemények Kollégiuma szeptember 29.
Zenei Kollégium október 2.
Folyóirat-kiadás Kollégiuma október 6.
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma október 9.
Közművelődés és Népművészet Kollégiuma október 13.

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény végrehajtásáról szóló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a pályázati kiírás tényéről, ezen belül a pályázatot kiíró kollégium megnevezéséről, a pályázat benyújtási határidejéről, valamint a pályázati felhívás teljes szövegének elérhetőségéről legkésőbb a pályázat benyújtási határidejét megelőző 30. napon legalább egy országos napilapban tájékoztató közleményt kell megjelentetni.
További információk: www.nka.hu

Pályázati kiírás a Budai Vár 1849. május 21-i visszavívása emlékére köztéri képzőművészeti alkotás elkészítésére

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/palyazati-kiiras-budai-var-1849-majus.html
I.A pályázat témája:
A Budavár 1849. május 21-i visszavívásának 165. évfordulójára Budapest I. kerület, Budai Vár Fehérvári Rondella falára köztéri alkotás tervezése és megvalósítása.

II.A pályázat kiírója:
Budapest Főváros I. Kerület Budavári Önkormányzat, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.

Beküldési határidő:
Időpont: 2014. február hó 17-21. napokon, naponta 9-15 óra között. Postai feladás esetén a küldeménynek ezen időintervallumon belül kell beérkeznie, késedelem igazolására nincs lehetőség. 

ÖKODÍJ formatervezési pályázat fiatal formatervezőknek, designereknek

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/okodij-formatervezesi-palyazat-fiatal.html
A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. a Magyar Telekom Nyrt. hello holnap! programjában, a budapesti és a pécsi Király utcának közös koncepciót adva, környezettudatosságra ösztönzi az ott található üzletek tulajdonosait, dolgozóit, beszállítóit és vásárlóit is. Ennek keretében került megrendezésre a „Zöldülnek a Királyok” mintaprojekt, környezettudatos üzlet verseny.  Az egy éves program 2014  márciusában zárul.

A pályázat tárgya:
Környezettudatos üzlet verseny díjának elkészítése

Az Ökodíj formatervezési pályázatra történő regisztrálás határideje: 2014. január31.     
További információ a zöldüzlet honlapon található. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket az info@survive.hu e-mail címen lehet írásban feltenni.
Kérdések benyújtásának határideje: 2014. január31.  A kiíró a kérdésekre folyamatosan válaszol.
Pályaművek feladásának határideje: 2014. február 15. 12:00
Pályázat eredményének közzététele: 2014. február 28-ig elektronikus úton.

A pályaművek díjazása:              
I. díj: 50.000 Ft és a tervező és munkájának bemutatása a sajtótájékoztató keretében
II. díj: 25.000 Ft és a tervező és munkájának bemutatása a sajtótájékoztató keretében
III. díj: a tervező és munkájának bemutatása a sajtótájékoztató keretében
A pályaművet a zöldüzlet projektzáró díjátadó sajtótájékoztató keretében mutatjuk be és adjuk át a verseny győztesének, ekkor a tervezőt bemutatjuk a sajtónak és átadjuk a tervezői díjat.

A Tehetséged nem csak a tiéd! Steps Ahead program Vol. 2.

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/a-tehetseged-nem-csak-tied-steps-ahead.html
A program, képzést biztosít a fiatal táncosoknak, médiásoknak, zenészeknek és művészeknek, hogy professzionális workshop vezetőkké váljanak. A fő hangsúly az üzleti, marketing és vezetési képességek elsajátításán van, hogy mindenki a lehető legjobban menedzselje magát a munka világában. Fontos része a programnak továbbá a tanítási és önismereti tudás elmélyítése is.

A program célja résztvevők olyan tudással és készségekkel való felruházása, amivel várhatóan sikeresen tudnak kilépni a munkaerő piacra, miközben olyan innovatív technikát mutatnak fel, amivel sikeresen tudják a művészet eszközén keresztül a hátrányos helyzetű fiatalok kreatív, szociális, önismereti készségeinek fejlődését illetve az adott művészeti ágról való ismeretbővítést megtámogatni.
A tevékenység szellemiségét a művészeten keresztül való fejlesztés, a közösségnek való „visszaadás”, és a piacképes tudás vezeti.

A program végső célja a tréning után egy olyan művészeti projekt létrehozása, melyen keresztül a résztvevők képesek más fiatalok tudását és önismeretét, személyiségét fejleszteni.

Pályázat Dilaco Lighting Kft. logó- és arculattervezésére

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/palyazat-dilaco-lighting-kft-logo-es.html
Dilaco Lighting Kft., egy 21 éves múlttal rendelkező világítástechnikai cég pályázatot ír ki agrárvilágítási ágazatának logó és arculatfrissítésére.

Üzenet:
A cég innovatív agrárvilágítási rendszere a világon egyedülálló módon kifejezetten az állattartó telepek igényeire szabott megoldást kínál. Korszerű, és energiatakarékos LED-es technológiát alkalmaz, a piacon jelenleg fellelhető technológiákkal szemben figyelembe veszi és előtérbe helyezi az állatjóléti szempontokat.

A pályázat benyújtási határideje: 2014. február 15.
A nyertes pályázat díja: 50 000 Ft + Áfa.

Dilaco Lighting Kft. a nyertes pályázóval megbízási szerződést köt, teljes körű grafikai anyagok elkészítésére (brossúrák, katalógusok, kiállítási installációk látványtervezése, esetlegesen új weboldal készítésére is).

Seiko Club kártya grafikai pályázat!

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/seiko-club-kartya-grafikai-palyazat.html
A SEIKO (Magyarország), azaz a TMC Kft. 2014. január 16-val pályázatot hirdet: „A SEIKO Club magánszemélyek számára kibocsátott tagsági kártyáinak grafikai tervezése” témában kártyái látványterveinek – illetve a hozzájuk kapcsolódó nyomdai fájlok előkészítésének – színvonalas elkészítésére. A beérkező pályaművek közül egy-egy nyertest hirdetünk szakmai és közönségdíj kategóriában. A pályázati kiírás a http://palyazatok.org oldal által támogatott.
A pályázaton résztvevők köre: Nyílt.
A pályázat tárgya: A pályázat két megtervezendő kártyatervből áll:
  • SEIKO Club Gold kártya magánszemélyek számára
  • SEIKO Club Platinum dombornyomott kártya magánszemélyek számára
A pályázatokat 2014. február 9-ig kell benyújtani.

VIII. Zománcművészeti Biennálé - Hol jársz te itt, ahol a madár se jár?

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/viii-zomancmuveszeti-biennale-hol-jarsz.html
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ pályázatot hirdet
tűzzománctechnikával készült alkotások létrehozására. A pályamunkák a VIII. Zománcművészeti Biennálé keretében kerülnek bemutatásra és díjazásra.
A Biennáléra, hagyományához híven, most is tematikus műveket várunk.
A kiállítás címe ?Hol jársz te itt, ahol a madár se jár?


Határidő: 2014. március 20. 

Kreatív Mesepályázat 2014

http://alkotoipalyazatok.blogspot.hu/2014/01/kreativ-mesepalyazat-2014.html„A mesékben a királykisasszonyok csak addig érdekesek, amíg férjhez nem mennek. Aztán vagy gyorsan elhaláloznak, vagy gonosz mostoha lesz belőlük. Esetleg boldogan élnek, míg meg nem halnak.” (Miklya Luzsányi Mónika: A kék kolibri)

A művek beérkezésének határideje: 2014. január 31.

Illusztráció: Finy Petra A sellőboszorkány című meséjéhez

BME Pénzügyek Tanszéke - „Szép, jó vagy érdekes” fotópályázat

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügyek Tanszéke egymillió forint díjalappal fotópályázatot hirdetett hivatásos és amatőr fotográfusok számára „Szép, jó vagy érdekes” címmel, három kategóriában.

Beadás (feltöltés) vége: 2013. október 27. reggel 8 óra
A zsűrizés (zárt, online közvetítéssel) időpontja: 2013. október 29.
Közönségszavazás (on-line): 2013. október 30. - november 15.
Kiállításra kerülő képek nagyfelbontású változatának beadása: 2013. október 31-ig
Kiállítás kezdete: 2013. november 6.
Eredményhirdetés és díjkiosztó: 2013. december 3.


A Holokauszt Emlékközpont logó és arculati pályázata - felhívás

A budapesti Holokauszt Emlékközpont nyílt pályázatot hirdet egyéni és szakmai alkotók illetve alkotóközösségek számára logójának és arculatának megújítására. A pályázat kiírásának célja a speciális tematikához illeszkedő, korszerű arculat révén az intézmény vizuális kommunikációjának megújítása.

A pályázat kiírásának időpontja:  2013. október 18.
Pályázat beérkezési határideje:  2013. november 18., hétfő, 16 óra


Pályázók köre: bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdaság, egyéni cég vagy a személyes joga szerint jogképes szervezet, egyéni vállalkozó.