BUDAPESTI KÖZÉPISKOLAI RAJZVERSENY

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának fővédnökségével az Amatőr Képzőművészeti Támaszpont Alapítvány meghirdeti a 2011‐2012 tanévi Budapesti Középiskolai Rajzversenyt.

Az immáron tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő rajzverseny célja a budapesti középiskolák tehetséges tanulóinak felfedezése és támogatása, ezért a zsűri nem elsősorban a felkészültséget nézi, hanem az adottságokat. A verseny számos korábbi résztvevője és díjazottja vált, előbb az alapítvány képzőművész körének, az MS Mester Körnek tagjává, később művészeti egyetem hallgatójává, illetve mára már gyakorló képzőművésszé.

Jelentkezési határidő: 2012. január 7.


A pályázó műveket a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanáraiból álló háromtagú zsűri bírálja el.

Jelentkezés: 

Iskolánként legfeljebb három tanuló pályázhat (művészeti iskolákból 5 tanuló) Nevezést beadhat az iskola, de személyesen is lehet nevezni.
A nevezési díj diákonként 2000 ft. , melyet 2012 január 10‐ig kell kifizetni, a számlát az iskola, a szponzor, vagy a versenyző nevére is kiállíthatjuk.

A versenyre jelentkezni honlapunkon lehet 2012. január 7‐ig, a következő címen: http://members.upclive.hu/tamaszpont/rajzverseny.html

A verseny menete:

A verseny két részből épül fel. A verseny első részében a pályázóknak 5‐10 pályamunkát tartalmazó mappát kell az Akt Alapítványhoz 2012 január 10‐ig eljuttatni, melynek címe: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21. 

A verseny második részében a tanulók élőben is számot adnak rajztudásukról, korosztályonként a következő kategóriákban:

Ceruzával, rajzszénnel, vizes bázisú festékkel, vegyes technikával lehet dolgozni.

A verseny helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21.

Időpontja: 2012. január 16‐től 20‐ig délutánonként, 17:00‐től 19:45‐ig
KOROSZTÁLY
VERSENYFELADAT (leadható 2 db)
7., 8., 9. osztályosok
Portré + csendélet
10., 11., 12. osztályosok
Portré + akt (vagy színes feladat)
page1image28008
12. osztályosnál idősebbek
page1image29472
Akt + térkompozíció (vagy szabadon)

A végeredmény a mappák és helyben készült munkák értékelésének eredményéből tevődik össze. A zsűri a munkákból kiállítási, évkönyvi anyagot válogat össze, dönt a helyezésekről, a díjak odaítéléséről.

Díjazás:

Minden korosztályban az első három helyezett kerül díjazásra.
I. hely: 10000 Ft
II. hely: 8000 Ft
III. hely: 5000 Ft

Minden díjazott kedvezményesen vehet részt az MS Mester kör foglalkozásain és nyári táborában, mely kedvezménynél figyelembe vesszük a jelentkezési lapon megpályázott tagdíj kedvezményt és a versenyző anyagi helyzetét.

Reményeink szerint a versenyt több művészellátó is támogatni fogja a győztes tanulók felkészítő tanárainak, iskolának művészeti eszközökkel való díjazásával. Nem csak aq helyezést elért tanulók, de felkészítő tanáraik és iskoláik is oklevélben részesülnek.

A legjobb munkákból kiállítás nyílik és nyomdakész évkönyv készül.

Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállítás‐megnyitó

Ideje: 2012. január 30‐a, hétfő 18 óra
Helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21. ‐ Támaszpont Galéria

Érdeklődni lehet az akt.alapitvany@chello.hu e‐mail címen,

vagy az 1077 Budapest, Wesselényi utca 21‐ben hétköznap 17‐20 óráig személyesen, illetve 351‐0893‐as telefonszámon Kőszegváry Kálmán a verseny szervezőinek nevében

Budapest, 2011. december 6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése