Budapesti Középiskolai Rajzverseny

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorának fővédnökségével az Amatőr Képzőművészeti Támaszpont Alapítvány meghirdeti a 20112012 tanévi Budapesti Középiskolai Rajzversenyt

Az immáron tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő rajzverseny célja a budapesti középiskolák tehetséges tanulóinak felfedezése és támogatása, ezért a zsűri nem elsősorban a felkészültséget nézi, hanem az adottságokat. A verseny számos korábbi résztvevője és díjazottja vált, előbb az alapítvány képzőművész körének, az MS Mester Körnek tagjává, később művészeti egyetem hallgatójává, illetve mára már gyakorló képzőművésszé.

Jelentkezési határidő: 2012. január 7.


A pályázó műveket a
Magyar Képzőművészeti Egyetem tanáraiból álló háromtagú zsűri bírálja el.

Jelentkezés
:
Iskolánként legfeljebb három tanuló pályázhat (művészeti iskolákból 5 tanuló) Nevezést beadhat az iskola, de személyesen is lehet nevezni.

A
nevezési díj diákonként 2000 Ft, melyet 2012 január 10ig kell kifizetni, a számlát az iskola, a szponzor, vagy a versenyző nevére is kiállíthatjuk.

A versenyre jelentkezni honlapunkon lehet 2012. január 7
ig, a következő címen: http://members.upclive.hu/tamaszpont/rajzverseny.html

A verseny menete:

A verseny két részből épül fel. A verseny első részében a pályázóknak 510 pályamunkát tartalmazó mappát kell az Akt Alapítványhoz 2012 január 10ig eljuttatni, melynek címe: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21.

A verseny második részében a tanulók élőben is számot adnak rajztudásukról, korosztályonként a következő kategóriákban:


KOROSZTÁLY - VERSENYFELADAT (leadható 2 db)

7., 8., 9. osztályosok - Portré + csendélet
10., 11., 12. osztályosok - Portré + akt (vagy színes feladat)
12. osztályosnál idősebbek - Akt + térkompozíció (vagy szabadon)

Ceruzával, rajzszénnel, vizes bázisú festékkel, vegyes technikával lehet dolgozni.


A verseny
helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21.

időpontja
: 2012. január 16től 20ig délutánonként, 17.00től 19.45ig A végeredmény a mappák és helyben készült munkák értékelésének eredményéből tevődik össze. A zsűri a munkákból kiállítási, évkönyvi anyagot válogat össze, dönt a helyezésekről, a díjak odaítéléséről.

Díjazás:

Minden korosztályban az első három helyezett kerül díjazásra.
1. hely: 10000 Ft
2. hely: 8000 Ft
3. hely: 5000 Ft

Minden díjazott kedvezményesen vehet részt az MS Mester kör foglalkozásain és nyári táborában, mely kedvezménynél figyelembe vesszük a jelentkezési lapon megpályázott tagdíj kedvezményt és a versenyző anyagi helyzetét.


Reményeink szerint a versenyt több művészellátó is támogatni fogja a győztes tanulók felkészítő tanárainak, iskolának művészeti eszközökkel való díjazásával.


Nem csak a helyezést elért tanulók, de felkészítő tanáraik és iskoláik is oklevélben részesülnek.


A legjobb munkákból
kiállítás nyílik és nyomdakész évkönyv készül.
Az eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitó Ideje: 2012. január 30a, hétfő 18 óra
Helyszíne: 1077 Budapest, Wesselényi utca 21. Támaszpont Galéria

Érdeklődni lehet az akt.alapitvany@chello.hu email címen,
vagy az 1077 Budapest, Wesselényi utca 21ben hétköznap 17-20 óráig személyesen,
illetve 3510893as telefonszámon Kőszegváry Kálmán

forrás: pafi.hu




.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése