Adni jó! - Árpádházi Szent Erzsébet gyermekrajz pályázat

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány rajzpályázatot hirdet 5-10 éves korú gyermekeknek. Az Erzsébet-legendával kapcsolatos rajz a leendő Erzsébet-utalvány hátlapját fogja illusztrálni. A legjobb rajzokat a Parlamentben, az utalvány sajtóbemutatójának helyszínén kiállítás keretében mutatjuk be a közönségnek.

A pályázat beadásának határideje: 2011. december 20.


Nyeremények
Fődíj: 1 db kerékpár (teljes védőfelszereléssel)
További 9 résztvevő értékes nyereményben részesül.

Zsűri elnöke
Jankovics Marcell - Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, kultúrtörténész
Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó
2012. január 20-án, pénteken 14 órakor a sajtóbemutató helyszínén. Vendég a Kolompos Együttes.

Történeti áttekintő
Árpádházi Szent Erzsébet - A jóságos magyar királylány
Árpádházi Szent Erzsébet, II. András király lánya több mint nyolcszáz évvel ezelőtt született Magyarországon. Még kislány korában Türingiába küldték, ahol együtt nevelkedett későbbi urával, Thüringiai Lajos gróffal. A kis királylány jóságával és kedvességével hamar elnyerte az idegen várnép rokonszenvét: szegény sorsú társaival is szívesen játszott együtt, de a táncos mulatságok helyett jobban kedvelte a lovaglást. Amikor felnőtt, feleségül ment Lajos grófhoz, akivel nagyon boldog házasságban éltek a gróf egy hadjáratban bekövetkezett haláláig. Lajos rokonai már ekkor sem nézték jó szemmel Erzsébet önzetlen segítőkészségét és szerény nagylelkűségét. Történt egyszer, hogy amikor a kosarában kenyeret vitt a szegényeknek, sógora, Henrik feltartóztatta őt. Erzsébet azt mondta neki, csak rózsák vannak a kosárban és Isten valóban illatos rózsákká változtatta a kenyeret.
Az özvegy Erzsébet később gyermekeivel együtt elhagyta a várat, ahol lakott és a szegénységet választotta: egyszerű sorban élt, a szegényekről és betegekről való gondoskodásnak szentelte életét. Vagyonának nagy részét szétosztotta a nélkülözők között, mert arra törekedett, hogy vidámságot vigyen embertársai életébe és boldoggá tegye őket. Későbbi életrajzírója így írt róla: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.''

Részletes pályázati kiírás

Téma megnevezése
„ADNI JÓ!” Szent Erzsébet példaadó életén keresztül bármilyen rajz, amely a szeretetet, jóságot, segíteni akarást, jószívűséget, kedvességet, önzetlenséget, gondoskodást, adakozást ábrázolja.
A rajz az Erzsébet-utalvány hátlapját fogja illusztrálni.

Követelmény
A rajz egy A/5-A/3 méretű rajzlapon nevezhető. Technikája szabadon választható, például vízfesték, tempera, grafit, kréta, szén, színes ceruza, filc-, illetve tollrajz. A rajz hátoldalán fel kell tüntetni a gyermek nevét, életkorát, iskola/óvoda nevét, pontos címét, telefon/e-mail címét, pályamű címét. Egy gyermek legfeljebb egy művel pályázhat. Kizárólag 5-10 éves korú gyermekek pályázhatnak.

A pályázat díjai
Fődíj: 1 db kerékpár teljes védőfelszereléssel
2. díj: 1 db összecsukható roller
3. díj: 1 db akvarell festőkészlet
Továbbá 7 db értékes különdíjat osztunk ki.
A 30 legjobb pályamű kiállításra kerül a sajtóbemutató helyszínén, alkotói pedig meghívást kapnak az ünnepélyes díjkiosztóra.

Határidő
A pályázat beadásának határideje: 2011. december 20.
Beadás módja: Postai úton.
Cím: Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, 1146 Budapest, Hermina út 63., a borítékra kérjük ráírni: „ADNI JÓ!”- MNÜA.

További információ:
E-mail: erzsebetrajz@mnua.hu
Telefon: 06-(1)-505-8609
A beküldött munkákért felelősséget nem vállalunk. A pályázat benyújtásával minden pályázó hozzájárul, hogy a rajzokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szabadon felhasználhatja (1999. évi LXXVI. Törvény 17. §). A pályamunkákat nem áll módunkban megőrizni, vagy visszapostázni.

Forrás: SFF

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése