Intelligens otthon

Pályázók:
Fiatal, kreatív, 18 és 35 év közötti, saját vállalkozással bíró villamos tervezők és kivitelezők.

A pályázat céljai:

A Legrand Zrt. termékportfóliójával egy intelligens lakás, ház koncepciójának, villamos tervének elkészítése. A koncepció részleteinek papírra vetése, építészeti, kiviteli tervvé alakítása. A magyarországi piacon már létező, felgyorsult világunk kihívásainak megfelelő, valamint már a jövőt is megmutató villamos terv megalkotása.
Mindazon vállalkozó szellemű, az újdonságra és a kreatív megoldásokra nyitott tehetségek megtalálása, akik a fenti célnak megfelelő pályázati anyaggal tudnak a versenyben részt venni.

Pályázati határidő: 2012. október 31.

Résztvevők:

A pályázat nyitott; természetes és jogi személyek egyaránt indulhatnak. Villamosmérnökök, kivitelezők, de diákok, tanárok részvételére is számítunk.
Egy pályázó több pályázattal is indulhat.

Megvalósult projekt dokumentációjával, illetve még meg nem valósult projekt esetében a tervdokumentáció benyújtásával lehet pályázni.


Kiírás:

"Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat:

A pályázat témája egy intelligens házhoz, lakáshoz, épülethez készült villamos terv alapján a megvalósult, működő rendszer villamos terve ill. a megvalósulás hivatalos dokumentációja.


A pályázat tetszőleges lakás, ház ill. egyéb épület villamostervét ill. kivitelezését képezheti. Az épület minimum alapterülete 80 nm vagy 3 szobás lakás.


Az elkészült pályamunkákat kötelezően elektronikus formában kivitelezve kell leadni, de természetesen csatolható papír alapú dokumentum is. A munkának tartalmaznia kell a "Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat megvalósult projektjében szereplő megoldásokhoz tervezett, beépített termékek pontos típusait is.


Minden pályázatnak tartalmaznia kell egy kötelező villamostervet, valamint az ehhez tartozó technikai és megvalósítási tervet is, a "Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat esetében fotódokumentációt is kérünk csatolni, a tulajdonos beleegyezési nyilatkozatával együtt.


A pályázat kötelezően teljesítendő feltételein túl, bármilyen egyéb segéd- és magyarázó eszköz elkészítésére és beadására is mód van.


A hiányosan benyújtott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. (Hiányos a pályázat, ha a pályázó a feladatot nem a minimum elvárt színvonalon adja le és a zsűri úgy dönt, hogy a pályamunka nem jogosult elbírálásra).


Díjak:

"Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat díja:
HP Netbook a Legrand Zrt. felajánlásával, valamint a FIVOSZ, ill. referencia munkaként a Legrand Zrt. kommunikációjában való részvétel 2012-ben.

Zsűri:

A zsűri elnöke:
Károlyi László, a Legrand Zrt. vezérigazgatója
A tagjai:
Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke
Valló Ferenc, a Robotház Kft. ügyvezetője
Náhol Krisztián, a Náhol Network ügyvezetője
Tamás Róbert, a Legrand Zrt. projektmenedzsere

Döntés:

Első körben a zsűri megtekinti a beérkezett pályamunkákat.
Ezt követi a zsűri által kiválasztott 10 pályázat közös kiértékelése, a nyertes pályázat szavazással történő kiválasztása.
A pályázat eredménye a zsűri végső döntése után a http://www.legrand.hu ill. http://www.fivosz.hu oldalon kerül közlésre, majd a nyertes pályázó írásban kap értesítést.

Díjátadó:

A díjak átadására a következőképp kerül sor:
"Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat:
2012 november hónapban, FIVOSZ Club keretein belül.
A szervezők fenntartják a jogot, hogy a díjátadó időpontját és helyszínét módosítsák.

A pályázat beadási helye és határideje:

"Valósítsd meg a jövőt!" című pályázat: 2012. október 31.

A pályázatokat személyesen vagy postai úton kell a FIVOSZ vagy a Legrand Zrt. részére eljuttatni.

A zsűri végső döntését követően, a pályázat kiírói a nyertesek névsorát a FIVOSZ és a Legrand Zrt. honlapján hozzák nyilvánosságra.


Információ:

Egyéb szükséges információk az alábbi elérhetőségeken kaphatók:
Sulczi Mónika
monika.sulczi@legrandgroup.hu
Mészáros Ildikó
titkarsag@fivosz.hu

A pályázatok leadásának címe:

Legrand Zrt., Kereskedelmi iroda
1097 Budapest, Gubacsi út 6/b (Office Campus irodaház)
monika.sulczi@legrandgroup.hu
FIVOSZ
titkarsag@fivosz.hu
A pályázatok mellé minden esetben fel kell tüntetni a pályázat nevét!
http://www.fivosz.hu

forrás: pafi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése