Nemzetközi fotópályázatot indít a Syngenta

A korábban évente megrendezésre kerülő és most megújított verseny lehetőséget kínál arra, hogy hatásos képekkel világítsunk rá az aktuális globális kihívásokra. A versenyre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják világszerte. A pályázat győztesei összesen 65 ezer dollár értékben részesülnek díjazásban.

A Syngenta Fotópályázat egy új nemzetközi verseny, amelynek célja, hogy ösztönözze a kulcsfontosságú globális kihívásokhoz kapcsolódó párbeszédet. A mind profi mind amatőr pályázók előtt nyitva álló verseny ezek közül a témák közül fog feldolgozniegyet miden évben. Az első év témája a "vidék és város", amelynek keretében a vidéki és a városi környezet közötti kapcsolatok illetve feszültségek kerülnek vizsgálatra.


Pályázati határidő: 2013. január 15.



"A történelem folyamán először, a világ lakosságának fele városi környezetben él, ezáltal megnövelve a versenyt a természeti erőforrásokért illetve munkaerőért" - mondta el Mike Mack a Syngenta vezérigazgatója. "Megtalálni az egyensúlyt ezek között a vidéki és városi feszültségek között kritikus. Az új fotópályázatunk egy olyan meghatározó fórumot szeretne létrehozni, amely a fényképészet eszközeivel vizsgálja a globális jelentőségű kérdéseket."


A benyújtott pályázatokat egy elismert nemzetközi bíráló bizottság fogja elbírálni, amelynek az elnöke a díjnyertes dél-afrikai fotóriporter, Jodi Bieber lesz. A zsűri többi tagja: Irina Chmyreva (Oroszország) kurátor és fényképészetkutató; Stephen Dunbar-Johnson (Egyesült Királyság) az International Herald Tribune kiadója; Milton Guran (Brazília) kurátor és fotós; Malu Halasa (Libanon) író és szerkesztő; Marcus Lyon (Egyesült Királyság) fotós; Mike Mack (Egyesült Államok) a Syngenta vezérigazgatója; és Liu Heung Shing (Kína) fotós és képszerkesztő.


A Syngenta Fotópályázatnak két kategóriája van. A nyílt versenyben részt vehet bárki, amatőr és profi fotósok egyaránt. Emellett a profi fotósok egy szakmai megbízást is nyerhetnek a "vidék és város" témában benyújtott eredeti pályamunkájukkal.


A Syngenta fotópályázat nyerteseit 2013 májusában jelentik be Londonban egy kiállítás keretében.

- A fotópályázatra 2012. szeptember 6. és 2013. január 15. között lehet jelentkezni.

- Jelentkezési díj nincsen

- Csak olyan képekkel lehet pályázni, amelyek az elmúlt 10 évben készültek

- A versenyen részt vehetnek mind amatőr, mind profi fotósok. A zsűri az első, második, és harmadik helyezettet díjazza, akik 5000, 3000, és 2000 dollár jutalmazásban részesülnek.

- A szakmai megbízásra profi fotósok pályázhatnak, akiknek a fő bevételi forrásukat a fotózás jelenti. A pályamunkák elbírálása folyamán a bizottság az alábbiakra fogja a hangsúlyt fektetni:

- képesség arra, hogy a pályázó megtervezzen és kivitelezzen egy megbízást

- tehetség, hogy képek segítségével meggyőzően adjon át egy üzenetet, jelenítsen meg egy történetet.


A győztes 15.000 dollár jutalmazásban részesül, amely mellé egy megbízást is kap mintegy 25 000 dollár értékben. A második és a harmadik helyezett 10 000 illetve 5000 dollár jutalmazásban részesül.

- A Syngenta Fotópályázat további részletei megtalálhatóak a
http://www.syngentaphoto.com weboldalon.

További információ:

Környei Ágnes, Well PR Ügynökség

Tel.: 30/971-4535

E-mail: a.kornyei@well.hu


A Syngentáról

A Syngenta a világ egyik vezető vállalata, 90 országban van jelen és mintegy 26 000 munkatársa van. Elkötelezett célunk, hogy életre keltsük a növényekben rejlő lehetőségeket. Világszínvonalú tudományos eredményeink, globális hálózatunk, és partnereink iránti elkötelezettségünk képessé tesz minket arra, hogy növeljük a növények termőképességét, elősegítve ezzel az emberek egészségének és életszínvonalának javulását, miközben tudatosan óvjuk környezetünket. További információért keresse fel a
http://www.syngenta.hu honlapot.

Jövőre vonatkozó megállapításokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatos figyelmeztetés

Ez a dokumentum jövőre vonatkozó nyilatkozatokat, előrejelzéseket is tartalmazhat. Ezen nyilatkozatok esetében fennáll az a kockázat, hogy a valódi eredmények eltérnek a jövőbe tekintő kijelentésektől. Kérjük, tekintse meg az ezzel kapcsolatos nyilvános Syngenta iratokat, melyet az egyesült államokbeli adatvédelmi bizottsághoz (Securities and Exchange Commission) benyújtottunk. Ezekben információt kaphat a kockázatokról és egyéb bizonytalan tényezőkről. A Syngenta nem rendelkezik kötelezettséggel az előretekintő kijelentéseinek aktualizálására, az érvényes eredmények, vagy új feltételezések elfogadására vonatkozólag. Ez a dokumentum nem képezi ajánlat, eladási, vagy kiadási felszólítás, vagy részvényjegyzési ajánlat részét. A dokumentum szerződéskötés alapját sem képezheti.


forrás: pafi.hu 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése