Paint Up! 2012

A Műcsarnokot színezhetik ki az idei Paint Up! verseny résztvevői
Megjelent a világon egyedülálló virtuális épületfestő verseny 2012-es pályázati felhívása!

Paint Up! történet
Animáció készítőknek kiírt, Paint Up! virtuális épületfestő versenyét saját ötlete alapján - az architekturális vetítés műfajában a világon elsőként - 2010-ben hirdette meg Magyarország piacvezető vizuáltechnikai szolgáltatója, a Visualpower Kft.

Az első megmérettetést két éve a Magyar Nemzeti Galériánál, a Múzeumok Éjszakáján rendezték, a tavalyi pályázók pedig az MTA Székházát színezhették ki virtuálisan. A döntőkre mindkét alkalommal több ezren voltak kíváncsiak. A Paint Up! versenynek köszönhetően mára az épületvetítés hazánkban is ismertté vált, és bekerült az alkalmazott művészetek sorába.

Mivel a mozgó animációkkal festett több ezer négyzetméteres homlokzatok látványa a korábbi években óriási sikert aratott, a rendezvény gazdája úgy döntött, hogy hagyományteremtő jelleggel, 2012-ben is kiírja a Paint Up! pályázatot.

Pályázati határidő: 2012. szeptember 17.

Érdemes megnézni!

A 2011-es Paint Up! verseny összefoglalója (a döntős pályamunkák legjobb részletei kb. 1.00-5.00-ig):
v=wLFn5XrCFBM&feature=plcp

Cél és lehetőség
Különleges pályázat, egyedi lehetőség animáció készítőknek!
A verseny célja a virtuális épületfestés (más néven building mapping) népszerűsítése és a tehetségek felkutatása. A legjobb művek alkotói ezúttal is rendkívüli lehetőséget kapnak a bemutatkozásra azzal, hogy pályamunkáikat valós helyszínen, több ezer fős közönség előtt levetítik.

A pályázati kiírásról röviden
Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny címmel 3. alkalommal hirdeti meg a világon egyedülálló pályázatát animáció és mozgókép készítőknek a Visualpower Kft.
A nyílt versenyben bárki részt vehet, aki szeretné kipróbálni az architekturális vetítés (building mapping) műfaját.

A pályázók, az előző évekhez hasonlóan idén is egy különleges és gyönyörű felületre, a Műcsarnok főhomlokzatára tervezhetnek épületfestést.

A 3 perces, zenei aláfestéssel ellátott „épületmozgató” animációkat a vizuális kultúra neves hazai szakértőiből álló zsűri értékeli.

A 12 legjobb pályamunkát a 2012. október 6-i döntő alkalmával, várhatóan több ezer néző előtt, a Műcsarnok 1000 nm-es főhomlokzatára vetítik ki.

A megismételhetetlen élmény lehetősége mellett, a verseny első három helyezettjét és a közönségdíjas alkotást ez alkalommal is értékes nyereményekkel jutalmazzák

Részletes információk: http://paintup.visualpower.hu

A pályázat beadási határideje: 2012. szeptember 17.

Döntő: 2012. október 6., Hősök tere - Műcsarnok
A döntő a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (azaz, a Budapesti Őszi Fesztivál) nyitó eseménye lesz.


A virtuális épületfestésről (architekturális vetítésről) röviden
A virtuális épületfestés rendkívül látványos, különleges műfaja a kivetítésnek. Az épületek architektúrájával összhangban elkészített mozgóképek (pl.: animációk) óriás fényerejű projektorokkal történő vetítése a kortárs vizuális kultúra egyik legfiatalabb megjelenítési formája.

A szórakoztatás e válfaja, a kreatív tartalmakból eredő lehengerlő látványnak és a monumentalitásnak köszönhetően, világszerte nézőcsalogató eseménynek számít.

Az architekturális vetítés (más néven virtuális épületfestés vagy building mapping) a Paint Up! verseny 2010-es megjelenéséig hazánkban kevéssé ismert művészeti ág volt.

A műfaj lényege, hogy egy adott épületre olyan mozgóképet – animációt – készítenek az alkotók, amely igazodik az architektúra elemeihez. A fényt, az árnyékot és a teret kreatív módon használó alkotásokkal térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag, tehát nem csak fénnyel színezi, hanem „virtuálisan mozgatja” is az épületet. Az igazán profi animációk 2 és 3D-sek.

Más technológián alapuló, állóképes kezdeményezésekkel korábban Budapesten már találkozhattak a nézők (Matáv Székház, Deák tér, Erzsébet híd), de az első magyarországi projektoros kivetítésekhez készített mozgóképes, óriás felbontású 3D animációk a Bordos.ArtWorks (http://bordos.eu) nevéhez fűződnek.

A Paint Up! Facebook elérhetősége:
Paint-Up-virtu%C3%A1lis-%C3%



A9p%C3%BCletfest%C3%A9s/


140622579314858


Partnerek

Együttműködő partnerek: Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft., Műcsarnok

Szakmai partner: Bordos László Zsolt (Bordos.ArtWorks) architekturális vetítéssel foglalkozó 3D művész, nemzetközi szaktekintély
(Nevéhez fűződik többek között, a dubai Pálma-sziget hivatalos avatóünnepségének és további számos, a világ nagyvárosaiban zajló architekturális vetítési projekt, óriás felbontású 3D animációjának készítése.)


Elérhetőség, kapcsolat

Kolleganőnk bármilyen kérdés esetén készséggel áll rendelkezésükre:

Vaskó Tünde főszervező



Üdvözlettel:

Paint Up! szervezők

E-mail: paintup@visualpower.hu

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése