Művészetek szerelmese

A Pest Megyei Közművelődési Intézet és a Váci Madách Imre Művelődési Központ a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztályával együttműködve, pályázatot hirdet a megye területén élő, vagy tanuló magyar anyanyelvű nem hivatásos képző-és iparművészek (autodidakta, rajztanár és naiv alkotók) számára.



Beadási határidő: 2011. június 5.



A pályázaton részt vehet a megyéhez kötődő magyar anyanyelvű – alkotó, aki elmúlt 16 éves és nem végzett semmilyen képző- és iparművészeti főiskolát, egyetemet, sem itthon, sem külföldön, és jelenleg sem hallgatója ilyen intézménynek, nem MAOE tag, valamint hivatásszerűen nem foglalkozik alkotóművészeti tevékenységgel.

A Pest Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlat megnyitójának időpontja
2011. november 04. (péntek) 18 óra

A kiállítás november 27-ig lesz megtekinthető a váci Madách Imre Művelődési Központban.
(2600 Vác, Dr. Csányi László körút 63.)

A kiállítás megrendezése előtt a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által javasolt országos zsűri tagjai értékelik a beküldött pályaműveket. A zsűri létszáma 3-5 fő.

A zsűri tagjai javaslatot tesznek a megyei kiállításon bemutatásra kerülő művekre, a megyei tárlaton szereplő anyagon belül a helyi díjazottakra, és kiválasztják az országos Esszencia Tárlatra kerülő műveket. A zsűri munkája zárt, döntését követően konzultációt szervezünk az alkotókkal, csoportos – illetve azon belül – egyéni formában.

Az Amator Artium Pest megyei kiállításán megfelelő számú jelentkező esetén közösségi díjra is javaslatot tesz a zsűri, amelynek megítélési alapja a közösséghez tartozó alkotók egyéni munkája (minél több alkotó tartozik egy közösséghez, és minél eredményesebben vesznek részt a válogatáson, annál több esélye van az alkotóközösségnek a díj elnyerésére).

Az önszerveződő művészeti közösségeknek (egyesületek, körök, stúdiók, műhelyek), csoportoknak pályázatot kell benyújtaniuk intézményünkhöz, a Pest Megyei Közművelődési Intézethez.

A megyei és más csoportos kiállításokon kiválasztott művekből bemutatásra kerülő országos Esszencia Tárlat a tervek szerint 2012 májusáig kerül megrendezésre Budapesten.

Egy alkotó csak egy megyei kiállításra nyújthat be pályaművet.
Egy alkotó összesen három művet adhat be, kategóriánként, kiállításra kész állapotban. A művek megfelelő csomagolásáról és szállíthatóságáról az alkotóknak kell gondoskodniuk.
A sorozatok maximális terjedelme 3 db – egy sorozat, egy műnek számít!
A pályázatra 2008-ban vagy azt követően készült, Amator Artium kiállításon nem szerepelt alkotások nevezhetők.

Nevezési kategóriák:
képzőművészeti kategóriában:
- Festészet:1 kép terjedelme maximum 1 m2 lehet, sorozat esetén maximum
50×70 cm/kép lehet; (a papír alapú pasztell képek festészeti kategóriához tartoznak.)
- a grafika bármely ága (a grafikák szabványmérete paszpartuval maximum 50×70 cm)
- kisplasztika, szobrászat (maximum 35 kg)
- tűzzománc (festőzománc, sgraffitto) maximum 0.5 m2 /kép lehet.
- új vizuális kísérleti műfajok: video installáció (maximum 5 perc terjedelemben)

iparművészeti kategóriában: minden, ami a tárgyalkotás körébe tartozik, függetlenül az anyagtól (textil, kerámia, tűzzománc, kovácsoltvas, bútor, játék, üveg, ékszer.)

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a népi tárgyalkotó művészet tárgykörébe tartozó munkákat nem áll módunkban befogadni.

A művek beadása várhatóan 2011. szeptember első napjaiban lesz, ugyancsak Vácott a Madách Imre Művelődési Központban. A beadás időpontjáról, valamint annak fontos információiról időben kiértesítünk minden alkotót, aki benyújtotta pályázatát a kiállításon való részvételre.

A kiállítás nevezési díja kategóriánként: 3000 Ft/ fő
A művek leadásával együtt egy rövid, 5-6 mondatos előre elkészített életrajzot kérünk nyomtatott formában benyújtani, a kiállítás katalógusa számára.

Kérjük az alkotókat, hogy – a kiállítás sikeres technikai lebonyolítása érdekében – pályázatukat a lehető legkorábban, de legkésőbb 2011. június 5-éig, a mellékelt jelentkezési lapon a Pest Megyei Közművelődési Intézetben Gaál Annának – levélben a 1052 Budapest, Városház u. 7. címre, faxon a 06-1-485-6887 telefonszámra, vagy a gaal.anna@pmkult.hu e-mailcímre – szíveskedjenek megküldeni.
http://www.pmkult.hu

Forras: www.palyazatmenedzser.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése