Újabb dizájnpályázat a Heinekennél!
A 2012-es, Magyarországon „Tervezd meg a jövő palackját!” néven futó nemzetközi dizájnpályázat után a Heineken újabb lehetőséget biztosít a kreatív tehetségeknek a világhírnévhez. A győztes csomagolástervet a 2013-as milánói divathéten is kiállítják.
Leadási határidő 2013. március 1.
XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat 2012 – feltöltés december 15-től
Címkék:
FOTÓ
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége az idén is kiírja a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A sorrendben a XXXI. pályázat a hagyományokhoz hűen mindenki számára nyitott. A pályázatra változatlanul várjuk a határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését is.
A pályázók 2012. január 1. és 2012. december 31. között készített képekkel pályázhatnak. Ez alól kivételt képez a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat kategória, ahol több éven keresztül készült, átfogó, elemző anyagokkal is lehet pályázni. Ilyen esetben nincs időkorlátozás.
Pályázati határidő: 2013. január 6.
Young Architects International Award – pályázati felhívás
Címkék:
ÉPÍTÉSZET
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) 5. alkalommal hirdet ingyenes ötletpályázatot 1974 után született építészek számára.
A téma: Ideiglenes menedékhelyek – Temporary Sheltering Spaces
A Törökországi Építész Kamara Antalya-i regionális szervezetével együttműködve immár ötödik alkalommal hirdet nemzetközi ötletpályázatot fiatal építészek számára. Az idei téma az ideiglenes menedékhelyek, amelyek természeti és ember által okozott katasztrófák áldozatai számára nyújthatnak hajlékot – a közelmúlt eseményei után ezekre egyre nagyobb az igény. Ebben igen fontos az építészek szerepe és ezekre a helyzetekre adott válasza, ezért a pályázatot egy nyilvános vita is követi majd a következő Young Architects meeting rendezvényén Antalya városában, 2013. május 25-én.
Pályázati határidő: 2013. március 15.

Légy részese egy bestsellernek!
Címkék:
IRODALMI
"Légy részese egy bestsellernek és ajándékba adunk egy 70%-os kedvezményt biztosító kupont*!
A konyviro.com és B.D.Mitterpach pályázatot hirdet a Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.
A konyviro.com és B.D.Mitterpach pályázatot hirdet a Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.
Volt már saját publikációd?
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.
A pályázat folyamatos.
Légy kreatív! telefonhátlapok és egyéb digitális kiegészítők tervezése pályázat
Címkék:
DESIGN,
TERVEZŐGRAFIKA
Légy kreatív! Telefonhátlapok és egyéb digitális kiegészítők tervezése. Tervezd meg saját hátlapod! Művészeti pályázat, kreatív fiataloknak! Egy lehetőség, amellyel kibontakoztathatod kreativitásod, határok nélkül, a döntés a Tiéd! A pályázat célja, hogy egyedi tervek szülessenek, és ezzel felhívjuk a figyelmet a digitális forradalom előnyeire, és meglovagoljuk az okos telefonok piacának újabb hullámát!
Pályázati határidő: 2013. január 1.
Veletech moddingverseny tavasszal!
Jövő áprilisban nyílt versenyre hívjuk a számítógépek átalakítóit két kategóriában is.
Veletech 2012 rendezvényünk egyik látványos eleme volt tavasszal az a tíz nagyszerűen átalakított számítógép, amelyeket a felső galérián állítottunk ki. A modding az utóbbi években kissé elhanyagolt témává vált hazánkban, az utolsó, 2010-es Mod-Tech Hall óta hazai verseny sem vollt. A kiállításon tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel a jövő tavasszal megrendezésre kerülő Veletech 2013 kiállításon országos versenyt szervezünk a moddereknek, bízva benne, hogy ezzel hagyományt is teremtünk.

„Astellas-díj - Az év orvosa 2012” pályázat
Címkék:
TÁRSADALMI
Az Astellas Pharma Kft. és a MOTESZ együttműködésében meghirdetett részletes felhívása
„Astellas-díj - Az év orvosa 2012” pályázat
A PÁLYÁZAT CÉLJA, HÁTTERE
A hazai egészségügyi ellátás színvonalának, hatékony működésének legfőbb letéteményesei mindig is az orvosok voltak. Jelenlétükről, szerepvállalásukról, helytállásukról, odaadásukról, a gyógyító szakma iránti elkötelezettségükről és szakmaszeretetükről legendás történetek maradtak fenn. Említhetünk szép számmal nagy magyarokat, akik az elmúlt korokban a gyógyításnak, az orvoslásnak áldozták életüket. Semmelweis Ignác, Szent-Györgyi Albert, s a „legmagyarabb magyar orvos”-ként emlegetett Flór Ferenc csak néhány példa azok közül, akiknek szelleme, munkássága ma is köztünk él.
Pályázati határidő: 2013. január 1.
A jövő konyhája
Címkék:
DESIGN
Szerinted mekkora sugárral lehet meghajlítani 3D-ben a Hi-Macs Tambora akrilkőt?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhettek fel a Jövő Konyhája kiírás pályázóinak fejében tavaly. Szervezők a nagy sikerre való tekintettel idén újra meghirdetik a pályázatot. Amelynek nyertese az általa tervezett konyhában fogadhatja a szakmai vendégeket az OTTHONDesign kiállításon 2012. április 10-14. között a HUNGEXPO területén.
Pályázati határidő: 2013. január 29.
Erotikus Építészet – nemzetközi fotópályázat
Címkék:
FOTÓ
A mondás szerint akinek kalapácsa van, mindent szögnek néz, és adódik olyan helyzet, amikor az embernek épp olyan “kalapács” vette át az irányítást a fejében, hogy az épített környezet legszűziesebb tagjáról is erotikus asszociációi támadnak.
Aki most éppen ilyen lelki- vagy szellemi állapotban van, örvendezzen, mert végre itt egy fotópályázat, ahol kifejezetten arra buzdítanak a szervezők, hogy mindenki eressze szélnek a képzeletét, és találja meg a környezetében található épületek, hidak, helyek és terek erotikus vonatkozásait.

Pályázati határidő: 2013 január 20.
Astellas Gyermekrajz Pályázat
Címkék:
RAJZ
Az Astellas Pharma, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete és a Magyar Gyermekorvosok Társasága együttműködésében
Keressük a világ legkedvesebb gyermekorvosát!
Astellas Gyermekrajz Pályázat a hazai gyermekorvosok elismeréséért részletes pályázati felhívás
Ha úgy érzed, a Te doktor nénid/doktor bácsid a legkedvesebb az egész világon, akkor ne habozz: rajzolj, pályázz és nyerj!
Ha elmúltál már 6 éves, de nem vagy még 14-nél idősebb, Magyarországon élsz és szeretsz rajzolni, küldd el nekünk legkedvesebb élményedet, ami doktor néniddel/ doktor bácsiddal kapcsolatos. Olyan technikával készíts alkotást, amely kétdimenziós, tehát lapos. Lehet ez zsírkréta, ceruza, festék vagy akár filctoll, de ragaszthatsz is, a lényeg, hogy egy A4-es lapra készítsd el a műved.
Pályázati határidő: 2013 január 13.

Ez is elmúlik egyszer...- pénz-fődíjas verspályázat
Címkék:
IRODALMI
A Láncolat könyvek program „Ez is elmúlik egyszer..." címmel verspályázatot hirdet!
A pályázat témája: Elmúlás, elengedés. A téma értelmezésében és feldolgozásában a szerző teljesen szabad kezet kap.
Nevezés: Jelentkezni még nem publikált és már publikált írásokkal egyaránt lehet.
Beküldési limit: Egy pályázó maximum 3 pályaművel vehet részt a pályázaton.
Nevezés: Jelentkezni még nem publikált és már publikált írásokkal egyaránt lehet.
Beküldési limit: Egy pályázó maximum 3 pályaművel vehet részt a pályázaton.
Pályázati határidő: 2013. január 31.
Fotópályázat a Jazz Jegyében
Címkék:
FOTÓ,
NYERTES PÁLYÁZATOK
Fotópályázat a Jazz Jegyében - Kiállításmegnyitó
2012. november 28-án ünnepélyes körülmények között nyílt meg a Fotópályázat a Jazz Jegyében pályázatra beérkezett alkotások legjobb fotográfiáiból rendezett kiállítás.
A kiállítás 2013. február 28-ig ingyenesen megtekinthető a bánki Tó Wellness Hotel rendezvénytermében
A megnyitón részt vettek a kiállításra beválogatott képek fotósai, a háromtagú szakmai zsűri és a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány meghívott vendégei.

Bővebb információk a hajtás után!
Dolgozni máshol is lehet - fotópályázat
Címkék:
FOTÓ
A munka fogalma, a munkavégzés helye mindannyiunk számára mást jelent. A zajos, forgalmas, belvárosi kávézóktól kezdve, a lakásokból átalakított irodákon át, a parkoktól a könyvtárakig, az emberek a legkülönbözőbb helyeken képesek dolgozni.
Kíváncsiak vagyunk, Te hogyan látod, hol veszed észre a legmerészebb, legizgalmasabb helyeken, szituációkban dolgozó embereket! Figyeld meg a környezeted, engedd szabadjára a fantáziád és mutasd meg fotóddal, hogy hogyan lehet máshol dolgozni.
Pályázati határidő: 2013. január 27.

Tender az Egészségpénztár.hu megújítására
Címkék:
DESIGN,
TERVEZŐGRAFIKA
A Tempo Országos Önkéntes Kiegészítő Egészségpénztár weboldalának a www.egeszsegpenztar.hu oldal megújítására keres partnert. A Tempo Egészségpénztár honlapjának, arculatának és tartalmának megtervezésére pályázatot hirdet.
Pályázat célja: a jelenlegi, a www.egeszsegpenztar.huoldal arculatának és tartalmának megújítása, felgyorsítása és felhasználóbaráttá tétele.
Pályázat célja: a jelenlegi, a www.egeszsegpenztar.huoldal arculatának és tartalmának megújítása, felgyorsítása és felhasználóbaráttá tétele.
Pályázati határidő: 2012. december 18.
Tervezz kabalafigurát Siófoknak!
Címkék:
LOGO,
TERVEZŐGRAFIKA
Pályázatunk célja egy olyan kabalafigura megtalálása, amelyet a közönség és a zsűri szavazása után Siófok hivatalos turisztikai jelképeként (a város hivatalos turisztikai weboldalán, a www.siofokportal.com oldalon és a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület által kiadott városi kiadványokon) publikálásra kerül.
Pályázati határidő: 2013. január 15.
Az 5000 éves Kína - gyermekpályázat
A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület alkotói pályázatot hirdet „Az 5000 éves Kína” címmel.
Pályázatunkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy a mai magyar gyermekeknek mi jut eszébe Kínáról, esetleg a sárkány vagy a pekingi opera, netán a kínai Nagy Fal? Továbbá felhívásunkkal szeretnénk a magyar társadalom figyelmét a több ezeréves kínai kultúra sokszínűségére felhívni, hogy gyermekeink már gyerekkorukban megismerhessék eme varázslatos világ egy-egy szegletét.
Levélben várjuk a pályázók rajzait, festményeit, montázsát vagy akár fogalmazását…, hogy közösen felfedezzük Kína csodálatos világát!
Levélben várjuk a pályázók rajzait, festményeit, montázsát vagy akár fogalmazását…, hogy közösen felfedezzük Kína csodálatos világát!
Pályázati határidő: 2013. január 15.
Sky Arts alkotóházi ösztöndíj előadó-művészeknek
A Sky Arts alkotóházi ösztöndíjat hirdet előadó-művészeknek az Egyesült Királyságba és Írországba.
Az ösztöndíj keretében öt fiatal művészt támogatnak 30 ezer fonttal. A pályázaton 18 és 30 év közötti előadóművészek (színházi emberek, köztük dramaturgok, színészek, rendezők, bábosok); táncosok és koreográfusok; zenészek, zeneszerzők, dalszerzők és karmesterek; képzőművészek, szobrászok, fotósok, rajzfilmesek és videoművészek; valamint kreatív alkotók vehetnek részt. Az ösztöndíj 2013 márciusa és 2014 márciusa között használható fel.
Pályázati határidő: 2012. december 19.
Pályázati határidő: 2012. december 19.
Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft
Címkék:
TERVEZŐGRAFIKA,
VIDEO,
ZENE
A Microsoft a Windows 8 bevezetéséhez kapcsolódva pályázatot hirdet „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” címmel.
A cég nyílt pályázatán arra a felvetésre keres kreatív válaszokat, hogy mi történne, ha a számítógépünk önálló életre kelne. A pályamunkákat videó, animáció, vagy akár zenei mű feldolgozásban várják. A részvétel ingyenes, a fődíj egymillió forint.
Pályázati határidő: 2013. január 6.
Pályázati határidő: 2013. január 6.
Haiku- és novellaíró verseny
Címkék:
IRODALMI
Az idei Animekarácsonyon sem maradnak szereplési lehetőség nélkül az írói és verselői vénával megáldott vállalkozó kedvű versenyzők, mert elindult a novella és haikuíró versenyünk! Billentyűzetet készíts, és jó agyalást a történeten/haikun!
Pályázati határidő: 2012. november 30., éjfél
Pályázati határidő: 2012. november 30., éjfél
Újra várja az innovatív szociális projekteket a SozialMarie
2013. február 5-ig várja a jelentkezéseket Csehországból, Ausztriából és Magyarországról a bécsi SozialMarie alapítvány.
Az immár kilencedik alkalommal megrendezett pályázaton, amelyen másfél éve komoly hazai sikert könyvelhettünk el, összesen 42 ezer eurót osztanak szét innovatív szociális projektet között.
Az immár kilencedik alkalommal megrendezett pályázaton, amelyen másfél éve komoly hazai sikert könyvelhettünk el, összesen 42 ezer eurót osztanak szét innovatív szociális projektet között.
Pályázati határidő: 2013. február 5.
Építészeti fotópályázat
Címkék:
FOTÓ
A Magyar Fotóművészek Szövetsége a Fotóhónap2012 Fesztivál keretében nyílt pályázatot hirdet épületfotó kategóriában. A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg:
1. A „Nyócker téglái” című pályázatra olyan digitális fotók beérkezését várjuk, melyek Budapest 8. kerületében készültek, józsefvárosi ház vagy házak a témája.
2 .A „Patyolat téglái” című pályázatra a 1089 Budapest Baross utca 85. szám alatti épület külső és belső homlokzati illetve enteriőr fotóival lehet pályázni.

Pályázati határidő: 2012. december 20.
15. WRO Médiaművészeti Biennálé
15. alkalommal rendezik meg Lengyelországban a WRO Médiaművészeti Biennálét 2013 tavaszán.
2013. május 8. és 11. között rendezik meg Wroclawban (Lengyelország) a WRO Media Art Biennale (WRO Médiaművészeti Biennálé) fesztivált Pioneering Values (Úttörő értékek) címmel.
2013. május 8. és 11. között rendezik meg Wroclawban (Lengyelország) a WRO Media Art Biennale (WRO Médiaművészeti Biennálé) fesztivált Pioneering Values (Úttörő értékek) címmel.
A fesztiválra előadó-művészeti produkciókkal, interjúkkal, koncertekkel, installációkkal vagy rendezvényekkel lehet jelentkezni.
Pályázati határidő: 2012. december 15.
Pályázati határidő: 2012. december 15.
22. Bayer-UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzpályázat
Címkék:
RAJZ
2013-as Gyermekrajzpályázat kiírás a „Víz: Az élet forrása. Honnan nyerjük?” témában
Várjuk minden olyan gyermek nevezését a 22. Bayer-UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzpályázatra, aki a Környezetvédelmi Világnapon, azaz 2013 június 5-én, 6 és 14 év közötti korosztályba tartozó lesz. Alkalmazkodván a 2013-ban tartott „Vízügyi együttműködés Nemzetközi Éve” mozgalomhoz, a verseny témája „Víz: Az élet forrása. Honnan nyerjük?”.
Pályázati határidő: 2013. február 28.

Csodálatos klímavédelmi fotók és gyermekrajzok kiállítása
Címkék:
FOTÓ,
NYERTES PÁLYÁZATOK,
RAJZ
Kiállítás a Bayer-UNEP Klímavédelmi Fotó- és Gyermekrajzpályázat legjobb képeiből
Környezettudatos fiatalok a természetért
A Bayer Hungária Kft. hosszú évek óta szívén viseli a gyermekek környezettudatos gondolkodásának elősegítését, oktatását. Az ENSZ Környezetvédelmi Projektjével együttműködésben a vállalat a különböző korosztályokat megszólítva rajz-, illetve fotópályázatot hirdetett. A Bayer és az UNEP kilencedik alkalommal hirdette meg a klímavédelmi fotópályázatot, ezúttal az ENSZ „Fenntartható Energiát Mindenkinek!” nemzetközi éve jegyében. A szakmai zsűri külön kiemelte, hogy egyre ügyesebbek, és idén is kiválóan teljesítettek a fiatalok, ennek megfelelően a közönség kedvenc felvétele is – lekörözve számos felnőtt pályamunkát – egy junior kategóriában nevezett alkotás lett.
További részletek a hajtás után!

Titkos küldetésre kémeket keresünk!
A James Bondok itt élnek közöttünk, nekünk pedig a legjobbakra van szükségünk!
Szereted a kihívásokat? Jó vagy kémkedésben? Van valaki, akiért bármit megtennél?
Az Orangeways karácsonyi manói értékes utakkal és ajándékokkal készültek, neked csak annyi a dolgod, hogy kikémkedd, a te szeretteid mire vágynak ezek közül karácsonyra, majd győzz meg minket egy üzenetben, hogy miért nekik kellene adnunk a felsorolt ajándékok egyikét.

Pályázati határidő: 2012. december 14.
Légy részese egy bestsellernek!
Címkék:
IRODALMI
A konyviro.com és B.D.Mitterpach pályázatot hirdet a
Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.
Volt már saját publikációd?
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.
A pályázat folyamatos.
Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.
Volt már saját publikációd?
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.
A pályázat folyamatos.
Sisi portré pályázat - meghosszabbítva nov. 30-ig!
Idén ünnepeljük Erzsébet királyné, teljes nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, elterjedt becenevén Sisi születésének 175. évfordulóját. A nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett királyné egyéniségének és a hozzánk, magyarok iránt érzett különös szeretetének köszönhetően még ma is igen népszerű. De turisták százezrei keresik fel a hazánkban, valamint Ausztriában, Németországban és Görögországban található emlékhelyeit, nem beszélve az Európa szerte fellelhető szobrairól, melyeken a mindig friss virágok jelzik a máig is élő kultuszt.
A két pályázati kategória:
A két pályázati kategória:
- portré formájában, elsősorban magyar (vagy gyász-) ruhában örökíti meg a nem mellékesen kora egyik legszebb asszonyának tartott királynét, vagy
- egy fontosabb magyar történelmi esemény részvételekor, illetve egy magyarországi helyszínen ábrázolja őt.
Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében fotópályázat
Címkék:
FOTÓ
A megyei Europe Direct iroda digitális fotópályázatot hirdet Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében címmel.
A pályázat célja: Győr-Moson-Sopron megye természeti és épített örökségének képi megjelenítése. A pályázat során beérkezett művek legjobbjait egy kétnyelvű, exkluzív fotókönyvben publikáljuk.
Kategóriák:
1. Természeti örökségünk Győr-Moson-Sopron megyében
2. Épített örökségünk Győr-Moson-Sopron megyében
2. Épített örökségünk Győr-Moson-Sopron megyében
Pályázati határidő: 2012. november 30.
Közösségi műalkotások létrehozása
Címkék:
INSTALLÁCIÓ,
TÁRSADALMI
Pályázati felhívás közösségi műalkotások létrehozására
A Mapei Kft. pályázatot hirdet alapfokú oktatási és bentlakásos szociális közintézmények részére az intézmény közösségi terét díszítő nagyméretű közösségi műalkotás létrehozására.
Közösségi műalkotás lévén pályázni és szavazni a Mapei Kft. Facebook oldalán lehet.
A pályázat célja közös kreativitással és összefogással szebbé, vidámabbá varázsolni egy gyerekekkel foglalkozó szociális közintézmény közösségi terét, ezzel hozzájárulva a gyerekek és az ott dolgozók környezetének szebbé és hangulatának jobbá tételéhez.
Pályázati határidő: 2012. december 02.

A Bedford művészeti ösztöndíja
Ösztöndíjat hirdet művészeknek és művészcsoportoknak a Bedford Creative Arts kortárs művészeti szervezet.
A Bedford Creative Arts kortárs művészeti jótékonysági szervezet ösztöndíjat hirdet művészeknek és művészcsoportoknak. A szervezet 2013-as művészeti témája: OURS – what we have in common and what makes something our own? (Miénk – mi a közös bennünk, és mi tesz valamit a miénkké?). Az ösztöndíjasoknak 2013 áprilisától kell a helyi közösség és a meghatározott célcsoport tevékenységeiben részt venniük.
Pályázati határidő: 2012. november 30.
Pályázati határidő: 2012. november 30.
Pályázat képzőművész nőknek
Címkék:
KÉPZŐMŰVÉSZETI
Kedves Képzőművésznők! 2013. kikelet havában NŐNAPI KONCERTET rendez kiállítással a Mű-hely Galéria. Legalább 50 kortárs képzőművésznő saját portréját szeretnénk kiállítani! Képzőművészeti áganként a technika szabadon választott.
Méret: legnagyobb lehetőség 1mx1m
Az alkotásokhoz kérünk egy rövid önéletrajzot és a művek adatait.
Csak erre az alkalomra készült műveket fogadunk el.
Pályázati határidő: 2013. március 1.
A bélyegek és én
Címkék:
IRODALMI
Kilenc díjazottja lett a MISZSZ rajzpályázatának
Címkék:
NYERTES PÁLYÁZATOK,
RAJZ
Lezárult a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének a Turizmus Világnapja alkalmából meghirdetett rajpályázata. Sok-sok szép, kreatív rajz érkezett, melyeket a világnap idei mottója - „Turizmus és a Fenntartható Energia” – ihletett.
Az öt különböző korcsoportban meghirdetett pályázatra beérkezett rajzok közül nem volt könnyű feladat kiválasztani a nyerteseket, így a szövetség vezetése négy különdíjat is kiosztott.
A legjobb rajzokat tekintsétek meg a hajtás után!
November végén először - Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
November végén nemzetközi irodalmi fesztivállal erősít a JAK!
Haza / Heimat/ Home - Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
Budapest, A38 Hajó
2012. november 29 - december 1.
Nagy várakozás előzi meg, a 7 hazai és 9 külföldi kortárs szerző részvételével zajló első Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztivált, melyet 2012. november29. és december 1. között rendeznek az A38-as állóhajón. A társművészetileg is nyitott háromnapos eseményen a kortárs irodalom mellett, a zene és a képzőművészet is a fesztivál témájául választott, 21. századi 'haza' fogalom körüljárására invitál.
“Japanese Street Fashion” – fotópályázat
A HoldfényCon .hu és a ZebrArt Stúdió bemutatja közös pályázatát “JAPANESE STREET FASHION” – címmel
A téma A japán fiatalok utcai ábrázolása. Várunk mindennemű fotós alkotást, amely tükrözi a Japanese Street Fashion világát, a japán divat ruhakölteményeit (lehet Lolita, Visual Kei, Kogal, Ganguro,Dekora, Bosozoku, Kegadoru, Ero Kawaii, Sukeban és még számos stílus…) vagy a cosplay és cosplayer világot (anime, manga, original, comic, film, sci-fi, fantasy,…)
Pályázati határidő: 2012. november 18.
A halasi csipke 110 éve - pályázat multimédiás installációra
Címkék:
INSTALLÁCIÓ,
MULTIMÉDIA
A TIT Kossuth Klub Egyesület, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága és a Halasi Csipke Közalapítvány pályázatot hirdet
A halasi csipke 110 éve
tematikában multimédiás installáció elkészítésére
A pályázat célja: A halasi csipkevarrás modern művészeti adaptációjának bemutatása. Az iparművészeti módszer elsajátításának, gyakorlatának multimédiás felületen történő reprezentációja. Az évszázados hagyomány motívumvilágának alkalmazási lehetőségei a 21. században. A 110. évforduló méltó vizuális megjelenítése.
Pályázati határidő: 2012. november 30.
A halasi csipke 110 éve
tematikában multimédiás installáció elkészítésére
A pályázat tárgya: A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére
2010-ben felvett A halasi csipkevarrás
élő hagyománya elnevezésű örökségelem, mint a magyar iparművészet egyik
legeredetibb élő hagyományának vizuális feldolgozása a jelölő dokumentum,
valamint a jelöléshez tartozó fotó- és filmdokumentáció alapján. (http://www.szellemiorokseg.hu/index.php?menu=nyomtatvany_lead&jny_id=29&m=nemzeti)
A pályázat célja: A halasi csipkevarrás modern művészeti adaptációjának bemutatása. Az iparművészeti módszer elsajátításának, gyakorlatának multimédiás felületen történő reprezentációja. Az évszázados hagyomány motívumvilágának alkalmazási lehetőségei a 21. században. A 110. évforduló méltó vizuális megjelenítése.
Pályázati határidő: 2012. november 30.
Kisjátékfilm- megvalósítási pályázat 2012
Címkék:
FILM
A Korda Sándor Filmakadémia forgatókönyv-pályázatot hirdet maximum 10 perces kisjátékfilm-forgatókönyvre.
Téma:
A bűn bármilyen formája, annak művészi feldolgozása egy magyar nagyvárosban.
Pályázni kész forgatókönyvvel lehet, mely terjedelme maximum 10 oldal
Pályázati határidő: 2012. november 30. 24h-ig
Téma:
A bűn bármilyen formája, annak művészi feldolgozása egy magyar nagyvárosban.
Pályázni kész forgatókönyvvel lehet, mely terjedelme maximum 10 oldal
Pályázati határidő: 2012. november 30. 24h-ig
Budapest Film Academy – Reklámfilm forgatókönyvíró pályázat 2012
A pályázat kiírója
A Budapest Film Academy (BFA). A BFA az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) együttműködésével filmes szakembereket képző, gyakorlati oktatást is biztosító angol és magyar nyelvű nemzetközi filmakadémia.
Pályázati kiírás
A Budapest Film Academy/ELTE és a SONY közösen olyan kreatív reklám ötleteket vár a NEX-5R fényképezőgép népszerűsítésének céljából, akár egy a termékről készített termékvideó formájában akár másképpen, amely hatékonyan képes vírusvideóként is terjedni az interneten.
Pályázati határidő: 2012. November 15.

Kovács Imre esszépályázat
Címkék:
IRODALMI
A Lakitelek Népfőiskola pályázatot hirdet az anyaország határain kívül és belül élő, egyetemi vagy középiskolás tanulmányaikat folytató fiatalok számára Kovács Imre falukutató, író, politikus, a Nemzeti Parasztpárt alapítója és volt főtitkára 100. születésnapja alkalmából. Kovács Imre a magyar népi mozgalom egyik legkiválóbb politikusa volt, aki életének felét emigrációban volt kénytelen eltölteni. 2013. március 9-én, születésének 100. évfordulóján – a Lakitelek Népfőiskola tudományos konferenciát szervez Budapesten, a parlament felsőházi termében.
Pályázati határidő: 2013. január 30.
Pályázati határidő: 2013. január 30.
Keressük 2012 legjobb ajándék ötletét!
Címkék:
KÉZMŰVES
A KREATÍV ÖTLET PÁLYÁZATra olyan saját kezűleg készített ötleteket
várunk, melyek ajándékozásra alkalmasak, és különösebb szakértelem
nélkül -az ötlethez tartozó fotók és leírás alapján- bárki által könnyen
elkészíthetők.
Ajándékozni jó! Öröm adni, öröm kapni!
Különösen igaz ez saját kezűleg készített ajándékainkra.
A tervezgetés izgalma, az alkotás öröme, az ajándékozás pillanata, mind-mind
különleges élmény, melyet a megajándékozott személy boldog mosolya tesz teljessé.
De vajon milyen a jó ajándék? ... és melyik közülük a legjobb?
Milyen ajándékokat készíthetünk saját kezűleg?
Pályázati határidő: 2012. november 20.

Mobil applikációval a korrupció ellen
Címkék:
MULTIMÉDIA
Mobil applikációval a korrupció ellen - nyerj félmillió forintot!
A Transparency International Magyarország pályázata
Mit várunk?
A pályázatra olyan Android platformra készített mobiltelefon applikációkat várunk, amelyek
- népszerűsítik az üzenetet, hogy a korrupció ellen tenni kell
- felhívják a figyelmet a problémára és a korrupció káros hatásaira
- segítséget nyújtanak a korrupció elleni küzdelemben
- minden egyéb kreatív megoldást várunk (játékot vagy egyéb applikációt egyaránt), ami a témához kapcsolódik!
Pályázati határidő: 2012. december 2.-ig

Fotóakadémiai pályázat
Címkék:
FOTÓ
Fotóakadémiai pályázati kiírás 2012. október
A Fotóakadémia egy év során 30-36 témakörben, témakörönként 1-3 pályázati feladatot ír ki.
A pályázati feladat a Fotóakadémiai Hétvége előadásaihoz, eseményeihez kapcsolódik.
Egy témakörben a pályázat az esemény napján nyílik és 30. napon zárul.
1. témakör A magyar fotográfia tegnap és ma
2. témakör LIGHTROOM4 lehetőségei
3. témakör FŐVÁROSI ÁLLATKERT és NÖVÉNYKERT
4. témakör Kortárs tánc
Aktuális pályázati határidő: 2012. november 10.

Neked mi a retro?
Mi jut eszedbe ha meghallod azt a szót, hogy retro? Küldj nekünk olyan rajzot, grafikát, amely a régi időket eleveníti meg, legyen az egy lakótelepi kazettás magnó vagy gyerekkorod kedvenc videojátéka. Amennyiben úgy gondolod ütősen nézne ki egy pólón, és ha a Facebook oldalunkon induló versenybe is bekerül, a végén akár saját tervezésű pólódban feszíthetsz. A november 17-ig leadott művek másnap felkerülnek Facebook oldalunkra, majd az általunk megfelelőnek tartott munkákra december 2-ig szavazást írunk ki, ahol bárki leadhatja a voksát!
Pályázati határidő: 2012. november 17.
Pályázati határidő: 2012. november 17.
Légy részese egy bestsellernek!
Címkék:
IRODALMI
A konyviro.com és B.D.Mitterpach pályázatot hirdet a Decemberi napló c. naplóregény aktuális naplóbejegyzésének megírására, mindhárom főhőshöz.
Volt már saját publikációd?
Esetleg csak a gondolattal játszadoztál?
Most lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki:
elég bátor, hogy megpróbálja
elég kreatív, hogy kitalálja
és elég ügyes, hogy szavakba öntse gondolatait.
A pályázatok beadása folyamatos!

Embléma pályázat
Címkék:
LOGO,
TERVEZŐGRAFIKA
A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) 2010-ben pályázta meg a 2013-as felnőtt vívó világbajnokság rendezési jogát a Nemzetközi Vívó Szövetségnél (FIE). A FIE 2010. évi kongresszusa meghatározó többséggel az MVSZ-nek ítélte az eseményt, amelynek jelentősége azért különleges, mert a FIE éppen 2013-ban ünnepli megalakulásának 100. Évfordulóját, tehát a világbajnokság egyben centenáriumi rendezvény is lesz. A házigazda szerep elnyerése nemcsak annak volt köszönhető, hogy Magyarország a FIE alapító nemzetei közé tartozik, hanem annak is, hogy az elmúlt 100 évben a magyar pengeforgatók eredményeikkel lefegyverző elismerést vívtak ki.
Pályázati határidő: 2012. november 5. reggel 8:00 óra
Duna Szimfonikus Zenekar „XXI. századi Szimfonikus percek”
Címkék:
NYERTES PÁLYÁZATOK,
ZENE
A Duna Szimfonikus Zenekar „XXI. századi Szimfonikus percek” zeneszerző versenyének eredményhirdetése
Tisztelt
Pályázók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Duna Szimfonikus Zenekar
„XXI. századi Szimfonikus percek” elnevezésű zeneszerző versenyére összesen 8
db pályamű érkezett.
A beérkezett zeneművek átjátszó próbáit meghallgatva, és a szavazatok után kialakult sorrendet értékelve, a szakmai zsűri úgy döntött, hogy helyezéseket nem oszt ki. Az alább felsorolt három zeneszerző darabját találta a legjobbnak, mely zeneszerzőket azonos összegű pénzjutalomban részesít.
Bővebben a hajtás után!
Kreatívok harca
Címkék:
GRAFIKA,
RAJZ,
TERVEZŐGRAFIKA
Kreatívok harca
A kávé nem csak fekete, a papír nem csak fehér
Az alkotás
Kávéval indítod a napod, imádod a színét, az illatát és az ízét? Ha szavakkal már nem tudod kifejezni rajongásodat, alkoss belőle valami izgalmasat!
Várjuk művészeti iskolák hallgatói, ügynökségek, és autonóm alkotók munkáit a Papyrus és a NESCAFÉ Dolce Gusto közös Kreatívok harca pályázatára.

Gyerekmunka, klímaváltozás, túlnépesedés - problémák az egész világon - Hogyan látod te? Rajzolj történetet!
Gyerekmunka, klímaváltozás, túlnépesedés - problémák az egész világon - Hogyan látod te? Rajzolj történetet!
A DemNet Alapítvány a Magyar Képregény Szövetséggel szakmai együttműködésben pályázatot hirdet!
Mi a határidő?
2012. november 15. az email elküldésének dátuma, vagy ha levélben küldöd, akkor a postai bélyegző dátuma (legkésőbb aznap add fel).
Gondolj "bele"- Tervezz "vele"
Az EVENTUS Üzleti Művészeti Középiskola Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium pályázatot hirdet,"Gondolj bele, tervezz vele" néven, kreatív,
tehetséges, 14-20 év közötti diákok számára.
A pályázat lényege az újrahasznosítás, a fogyasztói tömegkultúra melléktermékeként keletkezett hulladék észrevétele, és annak más formában való használata, a különböző anyagok felismerése és megismerése. A kreativitás és a tehetség találkozása, és annak kibontakozása. A keletkezett kommunális hulladékkal foglakoznunk kell, fel kell rá hívnunk a figyelmet, és a fiatalokat rá kell vezetnünk azok szelektív gyűjtésére, a későbbi újrafelhasználás megkönnyítése érdekében. Talán, ha a fiatalok foglalkoznak a hulladékokkal, dolgoznak, terveznek vele, és egyáltalán; a feladat elkészítése közben észreveszik, mennyi hulladék vesz minket körbe, akkor a későbbiekben nagyobb gondot és figyelmet fordítanak annak szelektálására.
Pályázati határidő: 2013. január 18.

Pályázat a Barcsay-díjra
Címkék:
FESTÉSZET
A Barcsay Jenő Alapítvány pályázatot hirdet a
2012-es Barcsay-díj és Barcsay Jutalom odaítélésére fiatal pályakezdő
festőművészeknek.
A Barcsay-díjjal fiatal pályakezdő festőművészeket, a Barcsay Jutalommal pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjait támogatják. A pályázaton olyan magyar ajkú pályakezdő festőművészek vehetnek részt, akik december 31-ig nem töltik be 35. életévüket. A díjat 2013 januárjában adják át.
Pályázati határidő: 2012. október 31.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)