„Astellas-díj - Az év orvosa 2012” pályázat


Az Astellas Pharma Kft. és a MOTESZ együttműködésében meghirdetett részletes felhívása

„Astellas-díj - Az év orvosa 2012” pályázat


A PÁLYÁZAT CÉLJA, HÁTTERE

A hazai egészségügyi ellátás színvonalának, hatékony működésének legfőbb letéteményesei mindig is az orvosok voltak. Jelenlétükről, szerepvállalásukról, helytállásukról, odaadásukról, a gyógyító szakma iránti elkötelezettségükről és szakmaszeretetükről legendás történetek maradtak fenn. Említhetünk szép számmal nagy magyarokat, akik az elmúlt korokban a gyógyításnak, az orvoslásnak áldozták életüket. Semmelweis Ignác, Szent-Györgyi Albert, s a „legmagyarabb magyar orvos”-ként emlegetett Flór Ferenc csak néhány példa azok közül, akiknek szelleme, munkássága ma is köztünk él.

Pályázati határidő: 2013. január 1.
Felmérések igazolják, hogy a betegek gyógyulásához az orvosok szakmai felkészültsége és tapasztalata mellett az emberi teljesítményre és a kölcsönös bizalomra is nagy szükség van. A betegek gyógyulni akarása, az olykor leküzdhetetlennek tűnő kór legyőzésébe vetett hit a jó orvos-beteg kapcsolat megléte nélkül szinte elképzelhetetlen.
Az Astellas Pharma Kft. és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) az „Astellas-díj - Az év orvosa 2012” pályázat elindításával és a kiemelkedő orvosi teljesítmények elismerésével immár hatodik esztendeje tevőlegesen is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az orvosok elismertsége és az orvosi hivatás megbecsülése a társadalom minden rétegében erősödjön. E cél érdekében közösen törekednek arra, hogy az egészségügyben naponta megtapasztalható pozitív történetek és a betegek gyógyulását szolgáló példaértékű orvos-beteg kapcsolatok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak.  
Az Astellas-díj az emberséget és a szakmaiságot egyaránt követendő értékként állítja fókuszba. Míg a jelölt orvosok emberségéről a beküldött történetekkel alapvetően a laikus közönség tesz tanúságot, a szakmai értékelés és minősítés a szakmai környezet értékítélete alapján áll össze. E két vonal a pályázat keretén belül két azonos értékű, önálló folyamatként, a közönségjelölés, ill. a szakmai jelölés formájában jelenik meg. Mindemellett „Az év orvosa 2012” pályázatot egy, a média bevonását célzó „Média az orvosokért 2012” című pályázat, valamint elsősorban a gyerekeket, családokat és a gyermekorvosokat megszólító „Astellas Gyermekrajz Pályázat” c. nemes versengés egészíti ki. Míg az előbbi a példaértékű orvosi helytállást, a pozitív szituációkat és az orvos-beteg kapcsolatok fontosságát bemutató cikkeket, írásokat, interjúkat és egyéb anyagokat igyekszik összegyűjteni és minél szélesebb körben a nagyközönség elé tárni, a gyermekrajz pályázat kifejezetten a gyermekorvosok munkájára, áldozatos szerepvállalására kívánja felhívni a figyelmet.   
A PÁLYÁZAT KIÍRÓI
A pályázat életre hívója és egyben egyik kiírója az Astellas Pharma Kft., amely immár hatodik esztendeje vállal aktív szerepet a hazai egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülésének fejlesztése, azon belül is az orvosi és az egészségügyi szakdolgozói hivatás általános elismertségének javítása terén.
2007-től „Astellas-díj – Az év orvosa pályázat” címmel az orvosoknak, 2011-től pedig – a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karával és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával együttműködve – „Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója” elnevezéssel az egészségügyi szakdolgozóknak hirdet pályázatot és adományoz díjat, hogy a legnagyszerűbb emberi és szakmai teljesítmények a szakma és a társadalom minél szélesebb rétegei számára ismertté és láthatóvá váljanak.   
A pályázat másik fő mentora a magyar orvostársadalom legnagyobb, önkéntes tagságon alapuló szervezete, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ). A szervezet 1966-ban 36 társaság részvételével alakult meg. Jelenleg mintegy 130  tagegyesülettel rendelkezik, amelyen keresztül közel 30.000 magyar orvossal, kutatóval és tudóssal áll kapcsolatban.  A MOTESZ szakmai aktivitásai révén számos szervezettel és intézménnyel működik együtt.

További információ és jelentkezés a pályázat honlapján:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése