Open Call for the Bat-Yam Biennale, 2012

A kétévente  megtartott nemzetközi esemény a városi életet és kultúrát vizsgálja a tervezés és a design szemszögéből. A Biennálé ideje alatt a város egyfajta élő laboratóriummá változik, ahol az új, fenntartható városi terek kísérletei és a városi élet új modelljeinek kutatásai folynak. 

A rendezvény célja a lakók közösségi terek iránti felelősségérzetének erősítése, valamint új stratégiák 
kialakítása a városi emberek és a vezető hatóságok közötti hagyományos viszonyok megváltoztatása céljából. 

Benyújtási határidő: 2011. június 15.

teljes info: http://opencall-batyam.org/batyam/english/index.html

Résztvevők
A Biennálé nemzetközi pályázatán bárki indulhat, a szervezők az urbanisztika iránt érdeklődő művészek, építészek, dizájnerek, lakók, társadalomkutatók jelentkezését várják, mindazokét, akik az életminőség javítására szeretnének innovatív gondolatokat, ötleteket, fejlesztési elképzeléseket javasolni a város és környezete számára. A pályázaton egyének, csoportok és közösségek is részt vehetnek.

A téma
A soron következő Bat-Yam Biennálé témája a metamorfózis koncepciója köré épül, amely a gondolkodás keretét és inspirációs forrását képezi. Az átalakulás folyamatának három sajátosságára szeretnénk rávilágítani a pályázat révén.

1. A metamorfózis mint egy átfogó és váratlan átalakulás, a forma, az entitás vagy a funkció alapvető megváltozása.

2. A metamorfózis mint egy belülről fakadó változás, amely az adott teremtmény természetének részeként megy végbe. Például a hernyó átalakulása bábbá, majd pillangóvá, vagy a forró víz párolgása, amely állandó vagy ciklikusan ismétlődő folyamat is lehet.

3. A metamorfózis mint egy drámai átalakulás, amely nem bizonyítja az azt elindító külső erők létét. Ellenkezőleg, gyakran egy apró és korlátozott cselekedet okozza a változást - mint a csók, amely a békát herceggé teszi, vagy az óra éjféli ütése, amely a hintót tökké varázsolja. A változást egy kézmozdulat, egy tekintet vagy egy varázsszó is okozhatja - legtöbbször csupán vágy, szándék vagy lehetőség.

Feladat
Olyan beavatkozásokat, ötleteket várunk, amelyek egy pontos és meghatározott cselekedet révén jelentős változást képesek elérni a meglévő terekben; olyan tetteket, amelyek a helyszínekben már benne rejlő adottságokat aknázzák ki és sugározzák tovább, valamint lehetőséget nyújtanak ennek az ott lakókkal együtt történő megvalósítására.

A tervezett beavatkozás léptéke, mértéke és jellege a résztvevők elképzelésétől függ, amelyet különféle módokon mutathatnak be: művészi cselekedet, építészeti koncepció, kutatási vagy dokumentációs projekt, vagy a lakókkal és a helyi közösségekkel együtt szervezett társadalmi-oktatási akció.

A harmadik Bat-Yam Biennálé fókuszában a város északi területei állnak: Tel-Aviv határa északról, a tengerpart és sétány nyugatról, az Avalon főút keletről, valamint a Rotschild és a Jerusalem utcák délről. Ezek a területek egy igen heterogén városszövetet öveznek, amelyben egy gyalogos zóna, a Matezva-övezet - a város előkelő kereskedelmi negyede -, valamint különféle lakóterületek (Amidar, Nitzana) találhatóak. A kijelölt helyszín északnyugat felől Bat-Yam történelmi központjával határos.


Határidők
Benyújtási határidő: 2011. június 15.

Válaszok megküldése: 2011. augusztus

A Biennálé kurátorai
Sigal Barnir - a jeruzsálemi Bezalel Akadémia tanára, kulturális, építészeti és tájépítészeti tárgyakat oktat
Yael Moria-Klein - a haifai Technion Technológiai Intézet professzora, tájépítész

További részletek
A pályázati kiírás teljes terjedelmében olvasható a Metamorphosis 2012 weboldalon. Itt részletes leírás található a jelentkezés folyamatáról, a helyszín nevezetességeiről és a kiírásban érintett városi terekről.

A nevezéseket a batyam.biennale/kukac/gmail.com email-címre várják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése