Nemzetközi művészeti pályázat a bioetikáról

A bioetikát és a művészetet párosítja az UNESCO által meghirdetett nemzetközi pályázat. A nyertes művek pénzjutalomban részesülnek és az ENSZ New York-i székházában is kiállítják őket.

A pályázat határideje: 2011 június 30.

A világ legelső kortárs művészeti pályázatát a bioetika témájában az UNESCO Bioetikai és Emberjogi tanszéke hirdette meg, mely a római Regina Apostolorum Pápai Egyetemen működik. Utóbbi egyben a Római Európai Egyetem székhelye is.     
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete azt tervezi, hogy a nemzetközi pályázatot ezentúl minden évben megrendezik. A mostani első kiadásnak az emberi sérülékenység címet adták, inspirációként pedig az UNESCO A bioetika és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának nyolcadik és tizenkettedik cikkét jelölték meg. Kizárólag festészeti és fotóművészeti alkotásokat várnak, jövőre más kategóriákban is lehet majd indulni.
    
A www.bioethicsart.org honlapon részletesen bemutatott pályázat határideje június harmincadika. Akárki indulhat huszonöt dolláros részvételi díj befizetésével. A műveket hattagú, képzőművészeti és bioetikai szakértők alkotta zsűri ítéli meg. A győztes ötezer dolláros pénzjutalomban részesül, az utána következő tíz legjobb mű alkotója fejenként ötszáz dollárt kap. A tizenegy alkotást az ENSZ New York-i székházában állítják ki az október eleji közgyűlés napjaiban. Október 9-16. között az UNESCO római tanszékén is láthatók lesznek a Bioetika, multikulturalizmus és vallások című találkozó keretében. A műveket ezt követően jótékonysági árverésen értékesítik, a bevételt az UNESCO bioetikai kutatási programjának ajánlják fel. A művek között az első harmincból katalógust is készítenek.
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése