A Láncolat könyvek program „Az egész a változásoról szól!” címmel verspályázatot hirdet!
A pályázat témája: Osho szerint csak egyetlen állandóság létezik, a változás. Mindig minden, beleértve az élő- és tárgyiviágot a folytonos változás állapotában van. Minden kezdet magában hordozza egyúttal az adott jelenség vagy folyamat végét is, és minden vég egyben egy új kezdet hajnala. A dolgok tehát önkéntelenül változnak, illetve kettős természetüknél fogva a legtöbb esetben külső beavatkozással is lehet rajtuk változtatni. A Ji King, kína egyik ősi szent könyve – melyet azóta, a modern világban is gyakran jóskönyvként használnak – szerint jövőnknek és a ránk váró körülményeknek a jelenből kiindulva több száz féle kimenetele lehet, mivel kilátásainkat, sorsunkat éppen aktuálisan véghezvitt tetteink határozzák meg.
De valóban így van ez? Vajon mennyire determinált, eleve elrendelt sorsunk, vagy mennyiben határozzák meg azt tetteink és döntéseink? Ezzel kapcsolatos nézeteit, erről alkotott véleményét kell a pályázónak versbe foglalnia!
Pályázati határidő: 2013. április 30.