I. „Ihaj Fuhun” Zsámbéki Országos Amatőr Népzenei-Jazz Tehetségkutató Verseny

Zsámbék, a Romtemplom és a jazz - összekapcsolódó fogalmak a több, mint 10 éven át nagy sikerrel lezajlott ZSÁMBEK JAZZ OPEN koncertsorozatnak köszönhetően. Ezen az jó alapon elindulva hirdetjük meg az idei évben első alkalommal az IHAJ FUHUN Zsámbéki Országos Amatőr Népzenei-Jazz Tehetségkutató Versenyt.

Az IHAJ FUHUN elnevezés a fuhun-ra, egy speciális hangszerre utal, amit Dresch Mihály fejlesztett ki egy nagyméretű erdélyi népi furulya és a szaxofon keresztezéséből, így a hangszer jelképezi egyben a népzene és a jazz "házasságát" is.

Pályázati határidő: 2013. május 31.

A verseny célja

A verseny célja olyan kiemelkedő tehetségű fiatalok felfedezése, akik a magyar népdalok jazzesített megszólaltatásában képzelik el jövőjüket.

Az országos versenyre 1982. június 1-e után született konzisok és főiskolások, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói mellett zeneiskolába nem járó ifjú tehetségek is nevezhetnek.

A verseny menete

A háromfordulós versenyre 2013. március 1-től lehet jelentkezni.

Az első forduló a nevezők által beküldött demók beérkezése.

A demók beérkezési határideje 2013. május 31. (A demónak két szabadon választott darabot kell tartalmaznia.)

A második fordulóban a demók értékelése után a döntőbe 8 versenyzőt/együttest juttat a zsűri.

A zsűri elnöke: Dresch Mihály (Érdemes Művész),

A zsűri tagjai: Lukács Miklós (cimbalom művész) és Maloschik Róbert (a JazzMa.hu Pernye András-díjas főszerkesztője)

A harmadik forduló a döntő, amelyet 2013. július 13. (szombat) 10 órától rendezünk meg a Zsámbéki Művelődési Házban.

A döntőben a versenyzők/együttesek két szabadon választott darabot játszanak, maximum 15 perc időtartamban.

Gálaest: 2013. július 13. (szombat) 18 óra Romtemplomnál

DÍJAZÁS

AZ I. HELYEZETT díja:
100.000 Ft pénzdíj
fellépési lehetőség a Budapest Jazz Clubban

A II. HELYEZETT díja:
60.000 Ft pénzdíj
fellépési lehetőség a Budapest Jazz Clubban

A III. HELYEZETT díja:
40.000 pénzdíj
fellépési lehetőség a Budapest Jazz Clubban

A legjobb szólista díja:
20.000 pénzdíj
fellépési lehetőség a Dresch-Lukács Duóval a Debreceni Jazz Napokon

Jelentkezési lap igénylése:
muvhaz@zsambek.hu

Demó beküldési cím:
Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár, 2072 Zsámbék, Etyeki u.2.

Bővebb információ: 06 30 570 0625

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése