MULTIMÉDIÁS Pályázat

A Fekete Doboz Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma multimédiás pályázatot hirdet az alábbi témakörök írott, hangzó és filmes történelmi feldolgozására.
A kisebbségek, és az elektronikus újságírás 1970 – 1994 között.
  • A demokratikus ellenzék jelenléte, hatása, befolyása a magyarországi kisebbségek körében a 70-es évektől a  rendszerváltásig. Kemény István szegénységkutatásától a TK-ig
  •  A Soros Alapítvány létrejötte, szerepe, befolyása, hatása a hazai kisebbségi politikára 1985 – 94 között.
  • Az átalakuló kisebbségi identitás a rendszerváltozás első öt évében. A hangnem változása a domináns elektronikus orgánumokban.
  • Az új pártok eltérő kisebbségpolitikai kommunikációja 1990 – 94 között.
Az írott szöveges feldolgozás köz- ill. magángyűjteményben fellelhető archív audió-, videó-anyagokra, a témában érintettekkel készítendő videó-interjúkra támaszkodik, melyek felhasználásával feldolgozásával multimédiás formában megjelenő tanulmány készül. Az elkészítendő filmeknek ill. a szerkesztett hangzó és írott anyagoknak filmes, rádiós dramaturgiával rendelkező, magas színvonalú, önálló alkotásként is értékelhetőeknek kell lenniük.

Beküldési határidő: 2011. december 15.

A pályázó a pályázatban fejtse ki röviden a  megközelítés módját, a feldolgozás koncepcióját, menetét, jelölje meg a felhasználandó archív anyagok forrásait, a készítendő interjúk alanyainak névsorát, továbbá valamint hogy milyen szerkezetben, ill. terjedelemben gondolja a tanulmányba építeni a gyűjtött anyagokat.
Költségkeret összesen: 4 millió Ft.
A pályázat mellékleteinek tartalmaznia kell: a pályázó szakmai önéletrajzát.
A pályázónak rendelkeznie kell a szükséges videotechnikai háttérrel.
A pályázat tartalmazza a megvalósítás technikai módozatait, a lebonyolítás időtartamát, menetrendjét és részletes költségvetését.
A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az elkészített filmek, hangzó, ill. írásbeli anyagok megjelenjenek az Interneten.
A pályázó tüntesse fel pályázatán a következő adatokat:
Név:
Lakcím irányítószámmal:
Vezetékes telefonszám körzetszámmal és/vagy mobilszám:
E-mail címe:
Honlap (amennyiben van):
Beküldési cím:
Pénzügykutató Zrt.
 Kuratóriuma
1024 Budapest, Felhévízi út 24.
Beküldési határidő: 2011. december 15.
Eredményhirdetés: 2011. december 30.
A pályázatokat a Fekete Doboz Alapítvány kuratóriuma bírálja el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése